BUX
39709

Mégis nőtt a fizetésünk?

A KSH adatai szerint az idei első hat hónapban 9,6 százalékkal lettek magasabbak a nettó átlagkeresetek, a bruttó juttatások 3 százalékkal emelkedtek.

NAPI, 2010. augusztus 19. csütörtök, 09:06

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2010 első hat hónapjában 3,0 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 9,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,7 százalékos növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályainak változásának köszönhetően 3,7 százalékkal emelkedett. Az alkalmazásban állók létszáma január és június között átlagosan 2 millió 671 ezer volt. Idén január-júniusban a költségvetési szférában 767 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 803 ezren dolgoztak. A költségvetési szférában a közfoglalkoztatás bővülése miatt 4,9 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,3 százalékos csökkenés következett be. A versenyszférában 2,4 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 0,2 százalékkal emelkedett.A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 204 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205 700 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 900 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,0 százalékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában4,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén pedig 0,1 százalékkal elmaradtak az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy január és március hónapokban kereset-kiegészítés kifizetésére került sor a közszférában. A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt (449 500 forint), ezt követte az információ és kommunikáció (375 400 forint) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (351 600 forint). Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (123 900 forint), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászatban (137 200 forint) dolgozók kerestek.A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hat hónapjában átlagosan 2,5 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2 százalékkal haladta meg az előző év január-júniusit. A költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye, az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,7 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 133 400 forint (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 700 forint, a szellemi foglalkozásúaké 171 800 forint) volt. A nettó kereset így átlagosan 9,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában és a költségvetési szervezeteknél is 9,7 százalékos növekedés jelentkezett. A 217 100 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,8 százalék-kal haladta meg az előző év január-júniusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0 százaléknak felelt meg.