Az 500 milliós keretre  továbbra is azok az orvosok pályázhatnak, akik képesítésük alapján önálló háziorvosi tevékenységet végezhetnek. A betöltendő háziorvosi szolgálatoknak pedig legalább egy éven keresztül betöltetlennek kellett lenniük és ellátandó lakosságszámuknak meg kellett haladni az 1000, illetve az 500 főt (gyermek szolgálat esetében). Az elnyerhető támogatási összeg a praxis betöltetlenségének függvényében nettó 6 és 10 millió forint között alakult. Az elnyert támogatási összeg szabad felhasználású.

A praxisjogot vásárlók számára egy 250 millió forintos keretösszegű pályázat érhető el, az elbírálásnál továbbra is előnyt élveznek azok a háziorvosok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. Az egy háziorvos által elnyerhető támogatás összege maximum 4 millió forint lehet. A támogatási összeget a háziorvos kizárólag a praxisjog vásárlására fordíthatja.

A nyertes pályázóknak mindkét pályázat esetében vállalniuk kell, hogy az adott háziorvosi szolgálatban legalább 4 éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek. A pályázati határidő október 15., a beérkezett kérelmeket a benyújtás sorrendjében folyamatosan, de legkésőbb a benyújtást követő 60 napon belül bírálják el.

A 2014-ben meghirdetett háziorvosi letelepedési pályázat keretében az állam az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron (OEP) keresztül 413 millió forint támogatást fizetett ki, amelynek eredményeképpen 38, korábban betöltetlen háziorvosi szolgálatot sikerült betölteni. Az elmúlt évben a két praxisprogramra összesen 81 pályázatot nyújtottak be, ezek közül hatvannégyen kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést. Az összesen 471,6 millió forint értékű támogatást az OEP 2015 végén átutalta.