BUX
38657

Megkezdődött Paks II. környezetvédelmi engedélyeztetése

Megkezdődött a Paks II. építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás; ennek fontos része a közmeghallgatás, amelyet két hónapon belül 41 településen tartanak – jelentette be Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Kalocsán, az első közmeghallgatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

MTI, 2015. március 17. kedd, 17:48

A kormánybiztos hangsúlyozta: a Paks II. beruházás "mennyiségileg és minőségileg" egy új szakaszba lépett azzal, hogy a két új blokk építésének engedélyeztetése megkezdődött. Aszódi Attila jelezte, hogy az engedélyeztetési eljárás hazai és nemzetközi szakaszból áll.

A nemzetközi szakaszban 30 európai ország kapta meg a környezetvédelmi hatástanulmány dokumentációját, ebből 10 jelezte, hogy részt szeretne venni a környezetvédelmi hatósági eljárásban - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a hatástanulmány az interneten teljes egészében hozzáférhető.

A paksi atomerőmű bővítésének szükségességével kapcsolatban elmondta, hogy évente 42 milliárd kilowattóra villamos energia fogy Magyarországon, amelynek 32 százaléka származott importból tavaly. Ez a harmadik legnagyobb importarány az Európai Unió tagállamai között, amely hosszú távon nem fenntartható - mutatott rá.

Probléma az is, hogy a magyar villamos energiát termelő erőművek elhasználódtak - közölte, hozzátéve, hogy 2030-ig több mint 7 ezer megawattnyi termelőkapacitásra van szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy a rendszer egyensúlyban legyen. Elmondása szerint a két új paksi blokk ennek mintegy harmadát tudná biztosítani, tehát további lehetőségeket is ki kell használni ahhoz, hogy a hazai villamosenergia-igényeket ki lehessen elégíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2032 és 2037 között a jelenleg működő négy blokk le fog állni és lényegében ezek pótlásáról szól Paks II.

A magyar fél 11 600 műszaki követelményt fogalmazott meg, amelyet figyelembe kell vennie a tervezőnek - utalt a szigorú követelményekre. Példaként hozta fel, hogy az új reaktorok egy kettős falú védőrendszerben épülnek fel, amelyeknek minden előfordulható extrém hatásokat kik kell bírniuk, még egy repülőgép becsapódását is. Természetesnek nevezte, hogy a meteorológiai extrémitásoktól meg kell védeni az erőművet, beleértve a földrengéseket is.

A erőművek hűtését a Duna friss vizével fogják megoldani, de gondoltak a klímaváltozás következtében fellépő hőmérséklet változásra is. A Duna vízhőmérséklete a visszavezetési ponton 8 fokot fog melegedni - mondta, megjegyezve, hogy 4 fokos vízhőmérséklet esetén maximum 14 fokkal melegítheti fel, míg melegebb időszakban maximum 11 fokkal haladhatja meg a 4 fokot.