Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdság pénteki számának cikke

Az előzetes várakozásokkal szemben nagyon kevés munkaadó igényelte a kormány minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez adott támogatását. Az idei első félévre igényelhető támogatást május 31-ig összesen 3909 vállalkozás igényelte − válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében nem kellett a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére külön igényelni a kompenzációt, ezért erről nem rendelkezik pontos adatokkal a tárca. Szám szerint a legtöbb, 346 kérelem Bács-Kiskun megyéből érkezett.

Az viszont tudható, hogy összesen 58,8 ezer dolgozó béremeléséhez igényeltek mintegy 2,038 milliárd forintot a rendelkezésre álló 10 milliárdos keretből. A támogatásról szóló, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán belüli alkudozások során egyébként a munkáltatók arra hivatkozva kérték a kompenzációt, hogy a statisztikák szerint több mint 600 ezer minimálbéres dolgozót foglalkoztatnak jelenleg Magyarországon, ezért a leginkább élőmunkaerő-igényes 11 ágazatban a gazdasági válság miatt túlságosan is nagy terhet jelent az emelés mértéke.

Egyelőre még nem tudjuk, hogy mi okozta a vártnál kisebb támogatásigénylést, de az biztos, hogy a de minimis korlát hatását nem lehetett objektíven megbecsülni − mondta a Napi Gazdaságnak Zs. Szőke Zsolt, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. Számos jelentős foglalkoztatónak számító nagyvállalkozás eleve nem pályázhatott a támogatásra, akadtak olyanok is, amelyek a bérkompenzáció 2013-ra áthúzódó utolsó kedvezményei vagy a munkahelyvédelmi akcióterv járulékkedvezményei, másokat pedig az egyéb elnyert hazai vagy uniós támogatások miatt zárt ki a lehetőségből a de minimis korlát.

A vártnál kisebb érdeklődésben egyrészt az is szerepet játszhatott, hogy felülbecsülték a kedvezményezett ágazatokban az érintett dolgozói létszámot és a várható pályázók számát − mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Másrészt a 10 fő alatti foglalkoztatók számára nem feltétlenül érte meg a béremelés és járulékterhének kompenzálására szolgáló kisebb összeg miatt az adminisztráció, illetve az is, hogy a munkaadói érdekképviseletek tervével ellentétben utófinanszírozássá alakult a támogatás.