A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Május elsejével megvált a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) Siklósi Máté ügyvezető igazgató, a Fogyasztóvédelmi igazgatóság vezetője. A hír azért meglepő, mert a szakember vezetésével az elmúlt év során a felügyelet komoly lépéseket tett a pénzügyi terület fogyasztóvédelméért. A PSZÁF az elmúlt hónapban kezdett hozzá a területi fogyasztóvédelmi irodák létrehozásához, s épp a múlt pénteken adta ki általános fogyasztóvédelmi ajánlását a pénzügyi intézmények felé.

Lapunk megkeresésére a szakember úgy nyilatkozott, hogy korrekt módon váltak el egymástól, megítélése szerint az egy éve maga elé kitűzött feladatokat jórészt sikerült teljesítenie. Azt, hogy a válás nem előre tervezett volt, azt talán jelzi, hogy Siklósi lapunknak azt mondta, eddig teljesen a munkájára koncentrált, így a jövőjéről nem gondolkodott. Ugyanakkor a fogyasztóvédelemben eltöltött közel egy évtizedes munkája vélhetően nem szakad meg, a korábban a tanácsadói piacról előbb az ombudsmani hivatalba, majd a felügyeletre érkező szakember vélhetően a jövőben is ezzel foglalkozik.

Lapunk kérdésére a PSZÁF-nál végzett tevékenységének utolsó "gyümölcséről", a fogyasztóvédelmi ajánlásról úgy nyilatkozott: az általános, valamennyi pénzügyi szervezetet érintő dokumentum összegzi azokat az alapvető fogyasztóvédelmi elvárásokat, elveket, iránymutatásokat, amelyek a fogyasztóbarát pénzügyi szolgáltatói gyakorlatot, a fogyasztói érdekek hatékonyabb érvényre jutását célozzák. Az ajánlás az első tervek óta ugyan nem sokat változott, ám Siklósi Máté szerint azóta a piaci szereplők megértették, hogy a meglehetősen általánosan megfogalmazott elvárásokkal a felügyelet leginkább csak az irányokat igyekszik kijelölni, a pontosítást az üzletági konkrét ajánlások tartalmazzák majd. Ezek kidolgozását ugyanakkor már Siklósi Máté nélkül végzi a felügyelet.