Egy hónappal azután, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök aláírta az Európai Unió és Magyarország közötti partnerségi megállapodást, október 10-én megjelentek az új uniós pályázatok első kiírásai. Ekkor kilenc pályázat anyagai lettek elérhetőek, amiből az öt, gazdasági szektort is érintő lehetőségre mától lehet benyújtani a pályázati anyagokat.

A változtatás célja az volt, hogy igazságosabb rendszert teremtsünk, hiszen immár nem lesznek olyanok, akik korábban értesülnek egy-egy pályázatról, ezért előbb tudják benyújtani azt, mivel egy-egy kiírás megjelenése után nagyjából 20 nappal később jelennek meg a kitöltőprogramok és újabb 10 nap után, azaz ma mindenkinek egyszerre válik aktívvá a "beadásgomb" az elektronikus felületen - közölte érdeklődésünk Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség uniós kommunikációért felelős helyettes-államtitkára. Mint mondta, 10 órakor nyílt meg az Ifjúsági Garancia elnevezésű kiírás, amelynek célja a fiatalok munkához jutásának segítése, 12 órától lehet pályázni a rugalmas foglalkoztatás elterjesztésére a konvergencia régiókban, illetve a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására, 14 órától a mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatásának lehetősége nyílik meg, míg délután négy órakor technológia fejlesztésre pályázhatnak az érdeklődők.

Az új rendszer előnye az is, hogy előre lehet látni, az adott konstrukcióra mekkora az érdeklődés, hiszen az érdeklődők már 10 nappal korábban feltölthetik az adataikat az elektronikus felületeken - hangsúlyozta Csepreghy. A kedd éjféli adatok szerint egyetlen olyan konstrukció van jelenleg, ahol a beérkező igények meghaladhatják az eredetileg kiírt pénzmennyiséget, ez pedig a technológiafejlesztés. Az eredeti kiírás szerint ugyanis 8,5 milliárd forintot szántak volna erre a célra, ám éjfélig már 2170 pályázó mintegy 18,5 milliárdnyi forrásra adott le igényt - tájékoztatott a Miniszterelnökség helyettes-államtitkára. Mint mondta, ennek köszönhetően lehetőségük van arra, hogy a pályázat megnyitását megelőzően egyeztessenek a szaktárcával a keret megemeléséről. Ez a folyamat elkezdődött, így elképzelhető, hogy a közeljövőben megemelik a keretösszeget. A többi pályázatnál azonban az előzetes adatok szerint nem érik el az igénylések a teljes keretösszeget, így, mivel normatív támogatásról van szó, aki siet, még kaphat pénz az első körben is.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor indulhat a pályázati dömping, Csepreghy elmondta: jelen állás szerint november 17-én, hétfőn nyújtjuk be az EU-nak az operatív programokat, így várhatóan januárban jöhetnek a minden operatív programot felölelő kiírások. Ide kapcsolódik, hogy az operatív programok társadalmi egyeztetése november 24-ig tart, ám ez a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint nem gond, mivel a hétfőn benyújtandó dokumentumokat az Európai Bizottság egyelőre még csak az igazgatóságok közötti párbeszédre bocsátja, azaz ez még egy formális tárgyalási szakasz, így a később beérkező észrevételeket is be tudják majd emelni a tervezetbe.

Nem lehet pályázatokat feltölteni

Egyelőre nem zökkenőmentes a rendszer, így például a technikai oldalon vannak még problémák, azaz nem mindig sikerült felcsatolni az elektronikus felületre az elvárt dokumentumokat - mondta érdeklődésünkre Sturcz Annamária, a Vanessia Magyarország Kft. ügyvezetője. Hasonlóképpen nyilatkozott Tabák Gábor, az OTP Hungaro-Projekt cégvezetője is, aki szerint elég nagy a felfordulás és bár folyamatosan próbálják feltölteni az anyagokat, nekik sem sikerült eddig egy pályázati anyagot teljesen feltölteni. (Hasonló volt a helyzet nemrég a lakossági energiahatékonysági pályázatokkal is, amelyek informatikai rendszere az indulás után nem sokkal összeomlott.) Hosszas erőfeszítés kell, hogy fel lehessen tölteni a dokumentumokat, így nálunk most először kellett éjszakai ügyeletet tartani - fogalmazott Kiss János József, a Glósz és Társa Kft. tanácsadója. Szerinte az érdeklődés jelentős, ám mivel több hiba is jelentkezett a rendszerben - így többek közt olyan útmutató jött ki, ami tele volt hibákkal, a feltett kérdésekre nem kaptak időben választ -, "sok vállalkozás lelombozódott".

Update

Délután öt óra előtt pár perccel már kaptunk olyan jelzést, hogy sikerült komplett pályázati anyagokat feltölteni.

Bár nagy érdeklődésről tudunk beszámolni, mi azért valamivel több érdeklődő céget vártunk - mondta a Napi.hu-nak Sturcz Annamária. Ennek több oka is lehet, így például az, hogy valamennyire átalakult a feltételrendszer, több korlátozó tényező is bekerült. A vártnál kisebb érdeklődésről számolt be Tabák Gábor is, ennek szerinte az az oka, hogy automatizált lett a rendszer, így a benyújtást egy kvalifikáltabb cég önállóan is el tudja végezni. A szakember szerint a helyzet az innovációs projektek megjelenésével fog változni, hiszen ezek már jóval összetettebb üzleti tervet és költségvetést igényelnek, amelynek megírásához már szükség lehet profi pályázatírókra.

A rendszer lehetőséget ad ugyan a trükközések visszaszorítására, de vannak még kezdeti betegségek, Storcz tájékoztatása szerint ők is csak annyit tudtak, hogy november 12-étől lehet majd benyújtani a pályázatokat, de hogy pontosan hány órától, azt nem. A rendszer alapvető célja, így az irány mindenképpen jó - értett egyet Kiss, ám egyből hozzátette, hogy sok még a tennivaló, ha a kormányzat azt akarja elérni, hogy a vállalkozások elhiggyék, hogy egyes pályázatoknál nem előre lefutott, hogy ki fogja nyerni az uniós pénzeket.