Meglepő hiba került az új Ptk.-ba

Az a munkavállaló, akik akár csak mikroszkopikus részesedést is kapott egy cégből, a béréhez sem juthat hozzá, ha a társaság nem fizethet osztalékot – hívta fel a figyelmet egy ügyvédi iroda az Index beszámolója szerint.
Index.hu, 2014. április 16. szerda, 21:20

Az új Ptk. új szabálya szerint az a társaság, amelynek eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel - írja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. A tiltás különösen nagy gondot jelent olyan cégeknek, amelyek ösztönzési céllal munkavállalóikat is bevonták a társaság tulajdonosi körébe.

Az Index idézi az azénpénzem.hu-t, amely szerint nem feltétlenül jelent nehéz pénzügyi helyzetet, ha egy társaság nem tud osztalékot fizetni. Sokszor az az ok, hogy a cég szabad eredménytartaléka terhére valamilyen lekötött tartalékot képzett. Szintén nem lesz osztalékfizetésre fordítható eredménytartaléka annak a társaságoknak, amely üzleti tevékenysége felfutásának szakaszában jár - emlékeztet a szakmai portál.

Az iroda vezető ügyvédje szerint a jogalkotó vélhetően nem számolt a szabály szigorításának nem várt következményeivel, így azzal, hogy a mai üzleti világban gyakori motivációs eszköz, hogy egy társaság a dolgozóinak - akár minimális mértékben is - részesedést vagy arra beváltható opciót nyújt. E dolgozók nem vesznek részt az irányításban, osztalékot sem kapnak, mégis érdekeltté válnak abban, hogy hosszú távon a cég vagyonát gyarapítsák - tette hozzá Bejó Ágnes.

Ha egy ilyen cég nem fizethet osztalékot, akkor az új Ptk. alapján a tulajdonosi körbe bevont dolgozóinak munkaviszonyuk alapján sem teljesíthet kifizetést - függetlenül attól, hogy a dolgozóknak egyébként munkaszerződésük alapján jogos igényük van a munkabérre - olvasható az Indexen. Ha a cég veszteséges, akkor a főkönyvelő 0,1 százalékos tulajdoni üzletrészével sem lesz jogosult a hónap végén munkabérfizetésre - hiába tett eleget munkaviszonyból származó valamennyi kötelezettségének.

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint nyilvánvaló jogalkotói hibáról van szó: az új Polgári törvénykönyv és a Munka Törvénykönyve ellentmond egymásnak. A Munka Törvénykönyve alapján a munkavállalót bér illetné meg, azonban a Ptk. alapján ennek kifizetésére mégsem kerülhet sor. Ez egy patthelyzet, amelyet a jogalkotónak kellene feloldania.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ucey83, 2014.04.17 14:42

@Blama: Ha én dr. Kisfaludi András lennék akkor szégyellném magam. Ő a társasági jog atyaúristene Mo-n. Vékás tanár urat ne bántsuk mert nem szolgált rá! Személyesen ismerem és nem tudom elképzelni hogy szándékosan tolna ki bárkivel is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.04.17 08:26

Ha én dr. Vékás Lajos akadémikus lennék - nagyon, nagyon, de nagyon nagyon szégyelleném magam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.04.17 08:12

Meglepő????
Már miért is lenne meglepő?
Az unortodox jogalkotási gyakorlatot ismerve az lenne a meglepő, ha nem lennének tele a törvények dilettáns baromságokkal!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

andras_h, 2014.04.17 06:35

Unortodox.
Ez tulajdonképpen jobb, mint a közmunka. A dolgozóknak kell adni valami kis részesedést, veszteségessé kell tenni a céget, és máris van egy csomó ingyen munkásunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

loallat, 2014.04.16 23:42

Az is elmeháborodott, aki ebben az országban vállalkozik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html