BUX
40131

Meglepő lépésre kényszerítik az MNB-t?

A piac kamatcsökkentést akar kikényszeríteni az MNB kedden esedékes, vagy legkésőbb az azt követő kamatdöntő ülésén. Erre utalnak a mai dkj-aukció eredményei, az IRS-ek (interest rate swap) 6 százalék alatti szintje, valamint az erős vételek az egy-, két- és ötéves magyar állampapírok piacán - vélik kötvénykereskedők. A névvel nyilatkozó szakértők mindemellett tartást várnak a monetáris tanácstól.

NAPI, 2011. augusztus 16. kedd, 16:26

Hétfőn hat százalék alá süllyedt a kétéves IRS (interest rate swap) árfolyama, és ma is 5,9 százalék alatti értékek láthatók, ami arra utal, hogy a piac közelgő kamatcsökkentésre számít. A keddi lemorzsolódással 5,9 százalék körül szóródnak a másodpiaci rövid állampapírhozamok is. A Bloomberg konszenzusában ugyan még 6 százalékos alapkamat-várakozások szerepelnek, ám a piacon több folyamat is arra utal, hogy a piaci szereplők akár már a jövő keddi kamatmeghatározó ülésen, vagy legkésőbb az azt követő hónapban 25 bázispontos csökkentést próbálnak kikényszeríteni.

A Napi Gazdaság Online-nak nyilatkozó, névtelenséget kérő Kötvénykereskedők véleménye szerint a most következő ülésen nem feltétlenül kell vágni, elég lehet a kommentben az erre történő utalás, ami után már a következő ülésre egyértelműen be fogják árazni a jelenleg 6 százalékon álló alapkamat csökkentését.

Veszik a papírokat, mint a gép

Nemcsak a 6 százalék alá süllyedő IRS-ek utalnak a kamatcsökkentési várakozások fokozódására, a mai három hónapos diszkontkincstárjegy-aukció eredménye is ezt támasztja alá. Amint arról beszámoltunk, a 40 milliárdos mennyiséget kevés számú ajánlattal a múlt heti 5,98 százalékkal szemben 5,70 százalékos hozam mellett vitték el, a beadott ajánlatok összege megközelítette a 200 milliárd forintot. Ez nagyon erős eredmény, és a 15 elsődleges forgalmazó közül csak 13 jutott papírokhoz, ami jelentős keresletre utal ezen az árszinten is. Mi mutatná jobban a 25 bázispontos kamatcsökkentési várakozást, mint az aukciós hozam 28 pontos esése? - mutatott rá egy kötvénykereskedő.

A múlt heti alacsony inflációs adat után a ma reggel közzétett gyenge magyar és német GDP-adat is lépésre ösztökélheti az MNB monetáris tanácsát. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gazdaságot stimulálni kell, a jelenlegi kamatszint pedig a piaci szereplők szerint is túl magas, így már nem lehet arra hivatkozni, hogy a piac nem bírna el egy csökkentést.

A forward rate swapok és a mai aukciós eredmények arra utalnak, hogy a piac három hónapon belül várja a jegybanki lépést. A csökkentési várakozásokra mutat továbbá, hogy - ahogy egy kötvénykereskedő fogalmazott - "az egy-két három éves papírokat veszik mint a gép, tegnapról mára is estek a hozamok". Az ÁKK által közölt statisztika szerint az éven túli másodpiaci referenciaátlagok szinte egységesen 10 bázisponttal jöttek lejjebb.

Másodpiaci hozamokFutamidőHozam (%)VáltozásM35,87- 0,03M65,88- 0,07M125,93- 0,04Y36,59- 0,10Y57,20- 0,11Y107,50- 0,10Y157,50- 0,10
Forrás: ÁKK

Óvatosabb lehet az MNB

Az ING Bank szakértői ugyanakkor nem számítanak idén kamatvágásra, de ha majd az euróövezeti adósságválság és a svájcifrank-hisztéria elül, és a piacon normalizálódik a helyzet, akkor vetődhet fel egyáltalán a kérdés, hogy van-e tér az enyhítésre, akár 2011 első negyedének vége felé - vélekedett Kolba Miklós, a bank devizaüzletágának vezetője. Hangsúlyozta: a jegybank számára most nincs ilyen lehetőség, a döntéshozók nem fognak a hangulat átmeneti javulására alapozni.

Hasonlóan látják a helyzetet a Commerzbanknál is. Karsai Péter szerint az MNB igen megfontolt, nagyon körültekintően vizsgálják a körülményeket, így kizárható, hogy az ideiglenes jó hangulatban belevágnának az enyhítésbe. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy amennyiben addigra elsimulnak az aggodalmak, a negyedik negyedévben már előrukkoljon az MNB az első vágással. Karsai hozzátette: ez esetben sem várható, hogy 25 bázisponttal nagyobbat nyesnének, amivel 5,75 százalékra változna az alapráta.

A jelenlegi nemzetközi hangulat miatt kizárja a kamatcsökkentés lehetőségét Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is. A forint stabilitása és a kordában maradó svájcifrank-árfolyam lenne az előfeltétele a vágásnak - véli a szakértő.A jegybanki kommunikáció is eléggé bebetonozta a tartást, váltásra leghamarabb a szeptemberi inflációs jelentés publikálásakor kerülhet sor.

Az erős kötvénykeresletet azzal magyarázza az elemző, hogy a kockázatos - például görög, portugál - piacokról kivonult a tőke és jelenleg likviditásban úszik a világ. Magyarország pedig kiemelkedő, négy százalékos reálkamatot biztosít a 3 százalékos infláció miatt, ami idevonzza ezt a vagyont. Amint arról korábban beszámoltunk, piaci pletykák szerint egy jelentős amerikai vagy kínai befektető állhat a nagy volumenű állampapír-vásárlások mögött.

A keddi GDP adat viszont lehet, hogy az MNB-t sem hagyja hidegen. A jövő keddi ülés közleményében nem kizárt, hogy lesz egy utalás az enyhítésre a rossz növekedési adatok miatt - tette hozzá a Takarékbank szakértője.