Meglepő számok a lakáshitelekről - íme, a friss statisztika

Tavaly lassuló ütemben, de tovább csökkent a lakáshitelek állománya, de kevesebb új kölcsönt is engedélyeztek, mint a végtörlesztésre felvett kiváltó forinthitelekkel felturbózott 2012-ben. Az államilag támogatott konstrukciók aránya a sokszorosára nőtt.
Napi.hu, 2014. április 19. szombat, 08:21

Az elmúlt évben több mint 40 ezer lakáshitelt engedélyeztek, összesen 157 milliárd forint értékben - derül ki a KSH friss összeállításából. Ez negyedével múlja alul az egy évvel korábbit - igaz, a végtörlesztés finanszírozására engedélyezett forintalapú kiváltó hitelek jócskán emelték a 2012-es bázisadatot. A képet tovább árnyalja, hogy az elmúlt év második felében már az engedélyezések száma 5700-zal, összege több mint 24 milliárd forinttal volt magasabb, mint az első félévben.

Nem csak az új hitelek összértéke csökkent, hanem folytatódott a hitelállomány 2011-ben megindult apadása is. Még ben még a 2011 végihez viszonyítva 17, a devizaalapú állományban pedig 28 százalékos visszaesés következett be, amit a 2011-től bevezetett végtörlesztés, illetve a devizahitelezés szigorítása okozott. Majd 2013-ban lassult a csökkenés üteme, az év végére 5 százalékkal (192 milliárd forinttal) lett kisebb a teljes hitelállomány összege.

Forrás: KSH

Újra jelentős szerephez jutottak viszont az állam által szubvencionált konstrukciók: az engedélyezett lakáscélú hitelek számának 20, összegének 26 százaléka volt államilag (kamat)támogatott, szemben az egy évvel korábbi 3, illetve 4 százalékos aránnyal.

Ezt a növekedést az állami kamattámogatás feltételeinek tavalyi javítása eredményezte, hiszen nőtt az öt év alatt elérhető kamattámogatás összege, a támogatott hitel felős értéke és használt lakás vásárlása esetén az ingatlan értékének korlátja.

Forrás: KSH

A kamattámogatás mértéke jelenleg a referenciakamatlábhoz mérten hitelcéltól függően 50-70 százalék 5 éven át a BankRáció adatai szerint, új lakás vagy ház vásárlásához, építéséhez legfeljebb 15 millió forint, használt lakás/ház vásárlásához, korszerűsítéshez maximum 10 millió forint vehető fel.

Az idén ez a bővülés folytatódhat, illetve pozitívan hathatnak a hitelkeresletre az MNB enyhítési ciklusa nyomán mélypontjuk körül járó forintkamatok is.

A piacon nyomokban bár, de újra fellelhetők a 2012 első felétől - a korábbiaknál jóval keményebb, csak az igen jól keresők számára elérhető feltételekkel - újból engedélyezett deviza alapú hitelek: tavaly 14 ilyen kölcsönt engedélyeztek, 148 millió forint összértékben.
Ezzel párhuzamosan a támogatás nélküli hitelek visszaszorultak: számuk 52 ezerről 33 ezerre, összegük 198 milliárd forintról 116 milliárd forintra csökkent.

A hitelek minősítésében 2012 végéhez képest kisebb változás történt 2013 végéig: a 2009-től tapasztalható arányeltolódás a problémamentes hitelek irányából a rosszabb minősítésűek felé megállt. A fennálló szerződések 78 százaléka a hitelek minősítése szerint problémamentes volt, 13 százalék külön figyelendő minősítést kapott.

Az átlag alatti, kétes vagy rossz minősítésű hitelek együttesen meghaladták a 9 százalékot. 2012 végéhez képest mindössze annyi a változás, hogy a problémamentes hiteleknél több mint 2 százalékpontos csökkenés, a külön figyelendő hiteleknél pedig ugyanekkora növekedés következett be. Az átlag alatti, kétes vagy rossz minősítést kapott hitelek aránya nem változott jelentősen. 2013 decemberében 92 ezer hiteladós törlesztési késedelme volt 31-60 nap közötti, 67 ezeré pedig a 61, de akár a 365 napot is meghaladta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2014.04.20 13:56

@jobbajobb: Éppen a harmadik és a többi gyerek megszületését kellene támogatni.

A kétgyerekes család éppen csak saját maga egyszerű reprodukcióját adja, nem jelent népszaporulatot, pedig arra lenne szükség, hiszen fogy a magyar...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2014.04.20 00:19

Inkább több beruházás, több és biztosabb munkahely kéne, hogy vissza lehessen fizetni a hiteleket... egyáltalán felvenni.

Hogy egyáltalán a 2. gyerek megszülessen sok családban... s még több ember egyáltalán gyereket vállaljon...

De hát jobber=nem-gondolkodom embereknek felcsúti stadion és ócsa kell.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.04.19 18:05

..szerintem több szocpol kell azoknak ,akiknek bejelentett munkahelyük van ....,de a 3. gyerek után nem adnék semmit ,se csp-ét se szocpolt ...!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html