A MÁV-Start adataiból is leszűrhető, hogy csökken azok száma, akik valamilyen kedvezmény érvényesítésével vonatoznak - értékelnek a portálon.

Az 50 százalékos kedvezményeknél nem volt érdemi változás, 2015-höz hasonlóan tavaly is 3,5 milliárd forint támogatást használt fel a MÁV-Start. A 90 százalékos kedvezmények miatt a korábbi 2,4 milliárd helyett 2,3 milliárd szociálpolitikai menetdíj támogatást igényelt a közlekedési társaság, és a tanulók is kevesebbet utaztak kedvezmények érvényesítésével: a az egy évvel korábbi 7,4 milliárd forint 7,1-re csökkent tavaly.

A nyugdíjasok - pontosabban a 65 éven felüliek - kedvezménye miatt a korábbinál több "bevétel esett ki": 5,7 milliárd után 5,8 milliárd forint - derül ki a társaság tavalyi beszámolójából, amit természetesen kompenzálták a szociálpolitikai menetdíj támogatás igénybevételével. A nyugdíjasok tehát, ellentétben a fiatal felnőttekkel, a tanulókkal, többször döntöttek a vonat mellett az utazások során.

A szociálpolitikai menetdíj támogatás a személyszállítási közszolgáltatások kereteiben megvalósuló utazásokhoz az állam által jogszabályban biztosított utazási kedvezmények ellentételezéséhez nyújtott állami támogatás forrását. Ez a kedvezményes utazásokhoz tartozó szolgáltatói bevételkiesést kompenzálja és erősíti a közúti és a vasúti személyszállító társaságok pénzügyi stabilitását. Az utazóközönség évről évre egyre kisebb mértékben veszi igénybe az utazási kedvezményeket - erről korábban itt írtunk.