A sebészek nyílt levelükben leírják, 2016. januárjában a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (PAMOK) vezetőségéhez benyújtott, a bérek rendezésére vonatkozó kérelmükre válaszul a menedzsmenttől azt a tájékoztatást kapták, hogy az általuk indítványozott tárgyalásokra nincs lehetőség, a felsorolt igényeket nem áll módjukban teljesíteni és "egységes szándékuk és véleményük szerint nem változik az álláspontjuk".

A sebészek szerint a megfogalmazott bérigényt a vezetőség nem tekinti eltúlzottnak, hiszen a megemelt bérek is jóval alacsonyabbak lennének, nem hogy az Európai Unió vagy a környező országok szintjénél, de a régió megyei és városi kórházainál is. Az elmúlt években nem egy alkalommal került sor arra, hogy a felmondások elkerülése és a működőképesség fenntartása érdekében egyes osztályok bérigényeit önállóan kezelve, béremeléssel járó kompromisszumos megállapodásokat kötött - olvasható a nyílt levélben.

A sebészek a betegellátást és a kórház működését veszélyeztetni nem kívánják mindaddig, amíg a kórház vezetősége részéről komoly (valós) szándék áll fenn, hogy a mindenki számára megfelelő megoldás kidolgozásában tevőlegesen együttműködik, ezért vállalták, hogy részükről a közalkalmazotti munkaviszonyunk egyidejű, egységes megszüntetésére nem kerül sor.

A tárgyalások végérvényes megszakadása miatt azonban a nyílt levéllel egyidejűleg ügyvédi letétbe helyezték felmondásukat azzal, hogy amennyiben 2016. március 31. napjáig tárgyalóasztalhoz ülnek és kompromisszumos megoldás születik, ezt visszavonják.