Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály úgy fogalmazott, "lassan hagyomány lesz, hogy minden évnek úgy futunk neki", hogy az Európai Bizottság vitatja az adott év kormányzati prognózisát. A vita azonban 2011-ben és 2012-ben is úgy dőlt el, hogy a magyar kormány álláspontja igazolódott - emlékeztetett.

A kabinet elkötelezett annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól - tette egyértelművé a miniszter.

Varga megszólalása érdekes momentum,hisz az költségvetésért felelős NGM csak egy közleményben reagált, ugyanakkor nem lehet nem figyelembe venni azon spekulációkat, hogy Varga váltaná Matolcsyt az NGM élén, amennyiben a gazdasági miniszter a jegybank elnöki székébe távozna.

Egyrészt még csak február van, érdemes legalább négy-öt hónapot várni ahhoz, hogy biztosabb megállapításokat lehessen tenni az idei év várható gazdasági forgatókönyvéről - hívta fel a figyelmet.

Másrészt - folytatta - az Európai Bizottság által vitatott költségvetési tételek ügyében időközben már kormányzati lépések születtek. Így az elektronikus útdíj bevezetéséről és a pénztárgépek online összekapcsolásáról is megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely ezeknek a munkálatoknak a felgyorsításáról szól - idézte fel Varga Mihály, aki szerint mindkettőt "megnyugtatóan rendezik" az első félévben.

Harmadrészt idén jelentős, 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre a büdzsében az előre nem látható gazdasági folyamatok, a felmerülő problémák kezelésére. Amikor a bruttó hazai termék 1,3-1,4 százaléka áll tartalékként rendelkezésre egy költségvetésben, az mindenképpen elegendő kell, hogy legyen arra, hogy egy 0,3-0,4 százalékpontos eltérést korrigálni tudjunk majd - mondta.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a deficit idei alakulása azért is fontos, mert ez tenné lehetővé a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. A téli brüsszeli jelentés azonban ebből a szempontból "még kisebb jelentőséggel bír" - magyarázta -, ugyanis május második felében készíti majd el az Európai Bizottság azt a jelentését, amely már alapjául szolgálhat a tagállami pénzügyminiszterek tanácsának júniusi döntéséhez.

A kabinet elkötelezett annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól - tette egyértelművé Varga Mihály.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság prognózisa szerint 2014-ben is a bruttó hazai termék 3,4 százaléka lesz a magyar államháztartási hiány, a tárca nélküli miniszter azt mondta: kissé indokolatlannak tartja, hogy az Európai Bizottság már 2014-re is ilyen megállapításokat tesz.

Az tény, hogy az unió gazdaságának 2012-es negyedik negyedévi növekedési adata jóval szerényebb lett a korábban vártnál, de hogy ez a növekedési adat milyen mértékben befolyásolja majd 2014-et, ma még biztosan senki nem tudja megmondani - vélekedett.

NGM: hibás a brüsszeli prognózis, a hiány mindenképp 3 százalék alatt lesz

Brüsszel előrejelzésével szemben Magyarország biztonságosan képes lesz jóval 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát - fogalmaz a nemzetgazdasági tárca által kiadott közlemény. Az NGM szerint a brüsszeli prognózis azért hibás, mert a 3 százalék fölötti hiányt 0,1 százalékos gazdasági visszaeséshez köti. Mivel a kormány továbbra is közel 1 százalékos pozitív növekedést vár, ezért a hiány bőven 3 százalék alatt lesz - fogalmaz a közlemény, amely az áprilisi felülvizsgálatot nem említi.

Hozzáteszik: a Bizottság előrejelzésében több olyan elemet nem vesz figyelembe, amelyekkel kedvezőbb hiányszámot jelezhetne előre. A lefelé módosított 2013-as gazdasági növekedéssel nem magyarázható a megemelt hiány előrejelzés. A Bizottság előrejelzésében nem veszi figyelembe több intézkedés kedvező költségvetési hatását, mint például a gazdaság fehérítését, a pénztárgépek bekötését vagy az e-útdíj bevezetését.

Az előzetes pénzügyi számlák szerint az államháztartás nettó finanszírozási szükséglete 2012-ben a GDP mindössze 2,1 százalékát tette ki, ami azt sugallja, hogy az államháztartás eredményszemléletű hiánya esetében a kiinduló helyzet jobb a korábban feltételezettnél, ezt a Bizottságnak előrejelzésében figyelembe kellett volna vennie. A kormány 2012-ben többször is intézkedett annak érdekében, hogy a mindenkori (3 százalék fölötti) bizottsági prognózisok lefelé történő módosítását elérje - fogalmaz az NGM közleménye.

Hozzáteszik: a kormány hangsúlyozza, hogy a Bizottság mostani előrejelzése csupán előzetes, a végleges prognózis a tavaszi előrejelzésben májusban várható. A mostani előrejelzés ellenére a kormány továbbra is abban bízik, hogy a 2004 óta fennálló túlzott deficithiány eljárásból (EDP) a sikeres költségvetési politikájának köszönhetően kikerül.