A feljelentés alapján korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával indított nyomozást megszüntették - erősítette meg az MTI információját a megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán.

Miskolczi Ivett elmondta: a nyomozást megszüntető határozat nem jogerős, a döntés ellen a feljelentők panasszal élhetnek.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Takács Károly oroszlányi polgármester (Fidesz) feljelentése után 2011 júliusában rendelt el nyomozást az önkormányzat előző 12 évi gazdálkodásával kapcsolatban. Egy hónappal később Papp Péter alpolgármester (Fidesz) további vagyoni károkozás ügyében tett feljelentést, és az ügyeket egyesítették.

A feljelentések alapját egy könyvvizsgálói vizsgálat képezte, amely félmilliárd forintos veszteséget tárt fel a szocialista városvezetőség idejéből. Az átvilágítás ugyanakkor azt is megállapította, hogy a város eszközállománya 2,1 milliárdról 10,4 milliárd forintra nőtt, az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. üzemi eredményei pedig a piaci 8-12 százalék helyett 9-18 százalékosak voltak.

A könyvvizsgálói jelentés elmarasztaló megállapításait a település korábbi vezetői akkor azonnal cáfolták. Székely Antal volt alpolgármester, az MSZP helyi elnöke azt mondta, hogy ha a jelentést egy Fidesz által irányított településről írták volna, akkor most "sikersztoriként lobogtatnák" a megállapításait. "A történet a baloldal erkölcsi megsemmisítéséről szól" - fogalmazott.

Rajnai Gábor (MSZP) pedig, aki 2002 és 2010 között volt a város polgármestere, az uszodafelújítás menetét ismertette, amelynek része volt egy lízingkonstrukció is. A jelentés arról azt állapította meg, hogy 123 milliós kár érte az önkormányzatot, de Rajnai Gábor szerint ez az összeg az ügylet áfája, és a város nem veszített az ügyön, sőt a lízingből való kiszállás 320 millió forintos előnyt jelentett.