A kormány azt tervezi, hogy országos szűrőprogramot hirdet, hogy legalább 70 százalékos penetrációval megelőzzék a krónikus betegségeket. Az elképzelések szerint 20 szűrőbusszal az ország egész területén folytatnának vizsgálatokat ingyenesen.

A szűrt betegségek között vannak a vastag- és végbélrákok, a méhnyak és az emlő daganatos elváltozásai. Lázár János elmondta, hogy arra számítanak így visszaszorítható a magyarországi halálozási arány. Ez a tavalyi évben közel 130 ezer főt jelentett.

A miniszter bejelentette, hogy a kormány egy új sportkórházat építene legkésőbb 2019-ig. A döntést azzal indokolják, hogy Magyarországon jelenleg mintegy 500 ezer igazolt sportoló van, akiknek szüksége lehet egy fejlett sportegészségügyi központra, amely az olimpiai felkészülésben is kulcsfontosságú lehet.

A kivitelezésről már egyeztettek szakértőkkel, hogy egy ilyen modern létesítménynek milyen előírásoknak és szükségleteknek kell megfelelnie. Az Országos Sportegészségügyi Intézetnek a Testnevelési Egyetem tervezett felújítása miatt kell elköltöznie, de a felújítás után hosszútávon is a XI. kerületi Karolina úti volt ortopédiai klinika helyén marad.