A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 8,4 százalék volt. A növekedést főleg a feldolgozóipar eredményezte, amelyben 8,4 százalékkal nőtt a termelés. A villamos-, hőenergia és gáz termelése, valamint szolgáltatása 3,2 százalékkal nőtt, a kitermelőipar esetében 1,1 százalékos bővülést jegyeztek.

Májusban az ipari termelés 17,3 százalékkal gyorsult a tavalyi ötödik hónaphoz mérten, miután a feldolgozóipar termelése 18,6 százalékkal nőtt, a kitermelőiparé 13,9 százalékkal, az energiatermelés pedig 2,1 százalékkal bővült. (A magyar adat is szép lett.)

A statisztikai intézet egy nappal korábban közölte, hogy az első öt hónapban 13,5 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések Romániában, az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele is 10,7 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.

Tavaly egész évben 1,7 százalékkal nőtt a román ipari termelés, miután az elmúlt két évben folyamatosan lassult a növekedése.

A román kormány az idén 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol - írja az MTI.