Idén nyáron a Jegyzők Országos Szövetségével közös kutatást készítettek az ifa-szabályozásról és a hatékony adóbeszedésről. A jövő évtől az ifa-bevételek minden forintja után korábban járó 1,55 forintos állami támogatás 1 forintra csökken. Ez a turisztikai szempontból jelentős települések számára olyan bevételkiesést jelent, melynek következtében eddig ingyenes szolgáltatások válhatnak fizetőssé.

Az ifa szabályozása a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik, és változatos képet mutat mind az adóval kapcsolatos adminisztráció, mind a behajtás, és az ellenőrzés  módja. Sokszor - a rengeteg adóbehajtásra fordított erőfeszítés ellenére is - csak a töredéke folyik be annak az összegnek, amelyet a tényleges vendégéjszakák száma generálhatna egy-egy településen. A települések emiatt további kiegészítéstől vagy pályázati lehetőségtől esnek el.

Almádi Krisztina elmondta, a kutatási eredményekről minden megyében szakmai fórumot tartanak szeptember-októberben, hogy jó gyakorlatokat dolgozzanak ki, amellyel a települések hatékonyabbak lehetnek az adóbeszedésben és az ifa-bevételek növelésében. A fórum a Zala megyei Gyenesdiásról indult a héten. A 3173 magyarországi település közül 826 önkormányzat vezette be az idegenforgalmi adót, közülük az idei két hónapig tartó online kutatásban közel négyszázan vettek részt, ami 47 százalékos válaszadási aránynak felel meg. A felmérésben minden megyéből és a hét ifa-bevételi kategória mindegyikébőöl szerepelnek települések.