Megvan a bankok új etikai kodexe?

Megszületett a bankok etikai kódexre vonatkozó javaslata, amelyet csütörtökön délután át is adtak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) - jelentette be Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön, a köztelevízió Az este című műsorában.
NAPI, 2009. szeptember 4. péntek, 09:03

Felcsuti azt mondta, a kereskedelmi bankok elfogadták azt a koncepciót, amelyet a PSZÁF tervezete tükrözött, lényegében arra építették fel saját álláspontjukat. A felügyeleti és a banki javaslat között értékelése szerint 70-80 százalékos megfelelés van. A javaslat megszövegezésében a tíz legnagyobb kereskedelmi bank vett részt - tette hozzá.

A bankszövetség elnöke kifejtette: a törvény megadja a bankoknak az egyoldalú szerződésmódosítás jogát, de azt kívánja, hogy ez transzparens legyen. A vita arról folyik, mit jelent a transzparencia, kinek a számára legyen a módosítás átlátható: az ügyfél számára, aki alulinformált, nem felkészült, nem képes megítélni a feltételeket, vagy az ügyfél nevében eljáró, az ügyfél érdekeit védő, fogyasztóvédelmi feladattal és jogkörrel felruházott felügyelet számára.

Felcsuti az utóbbi mellett tette le voksát. Az energiaárakat hozta fel példának, amelyek esetében a fogyasztók nem akarják tudni, hogy mi alakítja az árakat, hanem az energiahivatalra bízzák annak ellenőrzését, hogy jól állapították-e meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK