Megvan az OEP új neve

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése 2017. január 1-jén a Magyar Közlöny pénteken megjelent számában olvasható kormányrendelet szerint.
MTI, 2016. december 2. péntek, 21:25

Eszerint a NEAK az egészségbiztosításért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. A NEAK gazdálkodásával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátásával összefüggésben az OEP jogutódja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az Egészségbiztosítási Alap irányításával kapcsolatos feladatok ellátásához kapcsolódóan az OEP jogutódja ugyancsak az Emmi.

Az OEP-től jövő január 1-jén az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF) kerülő, az egészségbiztosítási ellátásokkal, a baleseti táppénzzel és az utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörökkel, valamint az átvett feladat- és hatáskörökhöz kötődő foglalkoztatottakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatban jövő januártól az ONYF az OEP jogutódja - olvasható a közlönyben.

Az egészségbiztosítási szervekről szóló kormányrendelet kitér arra is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által beszerzett vények, nyomtatványok, illetve hatósági igazolványok 2016. december 31. napját követően is felhasználhatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.12.02 21:57

...és megjegyezni is könnyebb lenne?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.12.02 21:56

Nem lehetett volna egy olyat választani, aminek a rövidítését esetleg még ki is lehet ejteni úgy, hogy az ember nyelve nem törik bele?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html