Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Budaörs lett a legfejlettebb magyar település, de nincs sokkal elmaradva Remeteszőlős, Diósd, vagy Dunakeszi sem - derül ki a KSH adataiból, melyet a Budaörsi Önkormányzat publikált a napokban. A statisztikai hivatal számos szempont szerint összesítette az adatokat, így többek között figyelembe vették, hogy hány vállalkozás, bolt, autó, vendégéjszaka jut ezer lakosra, mekkora az önkormányzat adóbevétele egy lakosra vetítve, mennyi a közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya, hányan fizetnek elő szélessávú internetre, milyen a halálozási ráta, hányan részesülnek szociális segélyben, vagy éppen mennyi álláskereső van az adott településen.

Nem a mostani a KSH első ilyen felmérése, hiszen 2006-ban már segédkeztek hasonló, kistérségekre és településekre vonatkozó számítások elkészítésében, igaz, akkor még kevesebb indikátor alapján rakták össze a listát. A korábbi felmérés fontosságát jól mutatja az, hogy egy évvel később ez alapján jelölte ki a kormányzat a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket. Hasonló a cél a mostani listával is, hiszen az a rendeltetése, hogy a pályázati rendszert segítse azzal, hogy a településeket és térségeket (ma már járásokat) transzparens, objektív, statisztikákkal alátámasztott módon differenciálják fejlettségük szerint.

A jelenlegi számítások egy várhatóan a jövő év elején megjelenő jogszabály (amely a kedvezményezett települések és térségek besorolásáról szól majd) háttéréül szolgálnak. A budaörsi önkormányzat által nyilvánosságra hozott lista azonban még nem tekinthető véglegesnek, hiszen az indikátorok köre még változhat, így bekerülhetnek olyan elemek is, amelyek módosíthatják a rangsort - hívta fel a figyelmünket a KSH. A hivatal csak a jogszabály előkészületeiben segít, annak elkészítése az NGM, illetve a Miniszterelnökség hatáskörébe tartozik, így a KSH magát a listát sem adhatja ki, az teljes egészében akkor lesz hozzáférhető, amikor megjelenik az említett jogszabály.

Budaörs az élen, Győr a legfejlettebb megyei jogú város

Ahogy 2011-ben, úgy öt évvel korábban is Budaörs volt a legfejlettebb magyarországi település, míg az akkori második, Diósd most egy helyet visszacsúszott. Jól teljesített az elmúlt időszakban viszont Remeteszőlős, amely 2006-ban még a hatodik helyet foglalta el, innen kúszott fel a lista második helyére 2011-ben - derül ki a KSH adataiból.

A legek 2006-ból és 2011-ből
A legfejlettebbek A legfejletlenebbek
2006201120062011
BudaörsBudaörsVekerdTold
DiósdRemeteszőlősSzászfaSzászfa
AlsóörsDiósdRinyaújnépDarnó
GyenesdiásDunakesziBüttösKisbeszterce
TörökbálintVeresegyházKisdombegyházRinyaújnép
RemeteszőlősTelkiGagyvendégiHedrehely
SzántódTörökbálintMurgaLácacséke
LeányfaluÜrömBácsszőlősKishódos
SzentendreBudapestKaposkeresztúrNemesdéd
CsopakHévízZádorHorváthertelend
BudapestSzigetszentmiklósMagyarhomorogVisnye
ZalakarosSzentendreÉrtényPamlény
ÜrömBiatorbágyMagyardombegyházHernádcéce
BudakalászGödGerényesKérsemjén
HerceghalomGyőrAbaújalpárSzentborbás
Forrás: KSH, Budaörsi Önkormányzat

Érdekesség, hogy amíg Budapest 2006-ban a 11. helyet foglalta el, addig 2011-ben már befért az első tízbe, oda, ahol egyébként főképp Pest megyei településeket találhatunk. A kivételt a főváros mellett Hévíz jelenti, amely a tizedik helyet csípte meg az összesítésben.

Amennyiben csak a megyei jogú városok 23-as mezőnyét nézzük, úgy Győr a maga 15-ik helyével áll a legjobb pozícióban, amit Eger (29) és Veszprém (31) követ. Jó helyezést ért még el Érd (39), Székesfehérvár (40) és Szombathely (56) is. Ebből a szempontból a legrosszabbul teljesítő Salgótarján (976) éppen hogy bent maradt az első ezerben, de nem lehet túl büszke a 695-ik helyére Hódmezővásárhely sem, hiszen a hátulról következő szereplő Miskolc (294) ennél jóval előkelőbb helyezést tudott elérni.

A megyei jogú városok helyezései
Győr15
Eger29
Veszprém31
Érd39
Székesfehérvár40
Szombathely56
Szeged61
Sopron63
Zalaegerszeg65
Szekszárd75
Pécs103
Nyíregyháza112
Dunaújváros117
Szolnok121
Debrecen124
Kecskemét131
Nagykanizsa158
Kaposvár177
Tatabánya183
Békéscsaba294
Miskolc305
Hódmezővásárhely695
Salgótarján976
Forrás: KSH, Budaörsi Önkormányzat

Ahol a legrosszabb a helyzet

Az új lista szerint a Hajdú-Bihar megyei Told a legkevésbé fejlett magyar település, amelyen kívül egyetlen olyan másik település volt, amelynek összesített pontszáma nem érte el a 2 pontot, mégpedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szászfa. Az ezt követő sorrend Darnó, Kisbeszterce, Rinyaújnép, Hedrehely, Lácacséke, Kishódos, Nemesdéd.

A 2006-os felmérés legrosszabbul teljesítő települése Vekerd lett, amely a mostani felmérésben a 3077-ik helyet foglalta el, az összesen 3154 helységet tartalmazó listán. Szászfa, akárcsak a mostani kutatásban, akkor is a második helyet foglalta el hátulról, ahogy Rinyaújnép sem új szereplő a hátsó régiókban.