BUX
37874

Megvan, miért szárnyal a forint

A piac pozitívan értékeli a kormány költségvetési törekvéseit, de a kedvező nemzetközi hangulat és az egyiptomi helyzet enyhülése is a forint malmára hajtja a vizet.

NAPI, 2011. február 2. szerda, 10:26

Orbán Viktor kiadáscsökkentési tervei meggyőzni látszanak a befektetőket azután, hogy az elmúlt évben a miniszterelnök gazdaságpolitikai lépéseinek fogadtatása az egyik legrosszabbul teljesítő főbb devizává tette a forintot - foglalta össze a Bloomberg a legutóbbi piaci fejleményeket.Amint arról beszámoltunk, kedden újabb részletek szivárogtak ki a tervezett reformlépésekről, amiről a Napi Gazdaság Online által megkérdezett elemzők pozitívan vélekedtek.Szerda reggel az euró megfordult 270 forint alatt, a BÉT indexe pedig folytatta emelkedését. Az erősödésben a nemzetközi hangulat javulása is közrejátszik, hiszen Egyiptomban Hoszni Mubarak azzal igyekszik csökkenteni a feszültséget, hogy bejelentette, nem indul a szeptemberi elnökválasztáson, New Yorkban pedig a Dow Jones ipari átlag kedden 12 000 pont felett zárt. Fokozza a jó hangulatot, hogy a hírek szerint a Fed kitarthat a gazdaságélénkítés mellett.Orbán korábban olyan benyomást tett, mintha a piacban ellenséget látna - fogalmazott a Deka Investment alapkezelője. Thomas Kirchmair hozzátette: amit most Magyarországról hallunk, fordulatot jelenthet, a január végén bejelentendő strukturális reformok pedig pozitív fogadtatásra lelhetnek. A szakember egyébként januárban javította alulsúlyozásról semlegesre a magyar állampapírok ajánlását. Az EU eközben élénken érdeklődik a magyar tervek iránt. Az uniós gazdasági és monetáris ügyekben illetékes biztosa, Olli Rehn találkozóra hívta Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy a lehető leghamarabb megvitassák a tervezett intézkedéseket.Van lendület a magyar eszközökben - fogalmazott Dmitry Gourov, az UniCredit stratégája. Hozzátette: az elmúlt pár negyedévben a befektetők alulsúlyozták a magyar piacot, de most kezdik ezt átértékelni, így öntik a pénzt a helyi eszközökbe, lenyomva a hozamokat.A magyar CDS-felár tegnap 319 bázispontra esett, ami tavaly november 22. óta nem látott alacsony szint. Gourov szerint a következő néhány hónapban ez akár 300 bázispontra is süllyedhet, oda, ahol a román és a horvát CDS-felár áll.A magyar befektetési eszközök legutóbbi teljesítménye azt mutatja, hogy a (gazdaságpolitikai) stratégia részben sikeres - fogalmazott a Citigroup két lengyel elemzője, Piotr Kalisz és Cezary Chrapek. Szerintük azok a remények, amelyek alapján a magyar gazdaságpolitika fordulatot tehet a fenntartható költségvetési kiigazítás felé, segítették erősíteni a forintot és lejjebb húzni a forintkötvények hozamát.Nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy valóra váltsa a beígért változtatásokat, különben a piac negatív reakcióját kockáztatja - kommentált Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizatradere. Szerinte amennyiben az új intézkedések csalódást keltenek, és kiderül, hogy azok nem fenntarthatóak, akkor - egy kevésbé optimista globális környezetben - újra könnyen lejtmenet következhet.