Még évekig foroghatnak a márciusban távozott jegybanki vezetés által "aláírt" bankók, hiszen a készpénzből biztonsági okokból bőséges készleteket tartanak, s a bankjegyek cseréje során ezeket hozzák forgalomba.  A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Kommunikációs osztálya lapunk kérdésére - érthető biztonsági megfontolások miatt - nem árulta el, hogy a különféle címletekből mekkora mennyiséget tartalékol.

A raktáron levő bankjegyek mennyiségét azonban érzékelteti, hogy idén az MNB mindössze két címlet, az 500 és a 2000 forintosok gyártását rendelte meg. A már az új jegybanki vezetés, köztük Matolcsy György MNB-elnök aláírásával gyártott bankjegyek forgalomba kerülésének időpontja a forgalmi igényektől függ.

Az idén gyártott 2000 forintos bankjegyek valószínűsíthetően az idei év második félévétől, az 500 forintos bankjegyek pedig a jövő év első félévétől kerülnek forgalomba - közölte az MNB.

A Vg.hu korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy nem tudni, milyen Matolcsy-szignó szerepelhet a bankjegyeken. A közgazdász 2011-ben és 2013-ban beadott vagyonnyilatkozatán látható aláírások ugyanis jelentősen eltérnek egymástól, ahogyan az a fenti képen is látható.

 

Forgalomban lévő bankjegyek és érmék (2012 dec. 31-én.)

Mennyiség (millió db)Érték (milliárd Ft)
Bankjegyek

20000 forint73,01459,4
10000 forint97,7976,9
5000 forintos23,8119,2
2000 forintos20,140,3
1000 forint54,154,1
500 forintos32,716,3
Összes bankjegy
301,42666,2
Érmék

200 forint93,518,7
100 forint144,414,4
50 forint120,06,0
20 forint228,74,6
10 forint271,32,7
5 forint421,82,1
Összes érme
1279,748,5
Forrás: MNB éves jelentés

Az MNB tájékoztatása szerint a jelenlegi hat érme- és hat bankjegycímlet kielégíti a forgalom igényeit, ezért nincs napirenden az 500 forintos bankjegy érmére cserélése, amire volt példa a 200 forintos címlet esetében. Mint az az alábbi táblából jól látszik, hogy nem is a 500 forintos bankjegy kopik ki leggyorsabban a forgalomból, hanem a 2000 forintos.

A 200 forintosok érmésítésekor az egyik érv pont a gyors elhasználódás volt, hisz a fémpénz jóval strapabíróbb a papírnál. A bankjegyek forgási sebességének értéke azt jelenti, hogy a forgalomban lévő bankjegyek egy év alatt - elvben - hányszor érkeznek vissza a jegybankba. Ez az érték tehát az MNB-hez visszaáramló bankjegyek és a forgalomban lévő azonos címletű bankjegyek hányadosa. A forgalomból való kikopás átlagos időtartamát alapvetően a bankjegyek napi tranzakciókban játszott szerepe és névértéke befolyásolja.

A bankjegyek életútjának jellemzői
CímletForgási sebességForgalomból való kikopás (év)
500 forintos0,72,5
1000 forintos12,5
2000 forintos1,12
5000 forintos1,23
10 000 forintos0,97,5
20 000 forintos0,413,5
Forrás: MNB