BUX
38657

Megvan Orbán következő célpontja

Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenete a civil szervezeteknek világos: egyedül ő etetheti őket - idéz a Reuters egy magyar civil aktivistát.

Napi.hu, 2014. június 3. kedd, 11:27

A magyar kormánytisztviselők megrohamozták három olyan civil szervezet irodáit, amelyek norvég forrásokat osztanak el Magyarországon. A konfliktus megkeseríti a két ország kapcsolatait - adta hírül a Reuters. A norvég alapok forrásait az EU, Norvégia, Izland és Lichtenstein megállapodása alapján osztják szét a kevéssé fejlett európai gazdaságok támogatására. A pénz olyan civil szervezetekhez került, amelyek az elmúlt években erősen bírálták a magyar kormányt.

Bírálói szerint Orbán Viktor miniszterelnök jobb-közép pártja, a Fidesz beásta magát a hatalomba, mióta 2010-ben megnyerte a választásokat, korlátozta olyan intézmények függetlenségét, mint az ügyészség és a jegybank. A Fidesz a két hónappal ezelőtti választáson földindulásszerű győzelmet aratott. Miután a kormánypárt hozzá hű embereket ültetett a közintézmények vezetői székébe és szolgálatkésszé tette a médiát, most a civil szervezeteket vette célba - véli sok ilyen szervezet képviselője.

Befolyásoltak

Budapest tagadja a vádakat, viszont azzal vádolja a norvég felet, hogy forrásai a civil szervezeteken keresztül utat találnak az LMP-hez, azaz egy politikai pártot támogatnak. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt írta Vidar Helgesennek, Norvégia EÜ-ügyekkel foglalkozó miniszterének, hogy úgy látja, Oszló a támogatásokon keresztül befolyást akar gyakorolni a magyar politikára.

A Reutersnek küldött e-mailjében a kormány leszögezi, hogy nem szándékozik harcba bocsátkozni egyes civil szervezetekkel, de megismételte álláspontját, miszerint az alapok politikai befolyásra törekedtek. Mellékelte a "baloldali politikai kapcsolatokkal" rendelkező "problémás" szervezeteket. Ezek jellemzően 100 ezer euró körüli (30 millió forint) támogatásokat kaptak a norvég alapoktól.

Nincs beleszólásuk

Helgesen a Reutersnek azt mondta, hogy Norvégia folytatni fogja a támogatások folyósítását és lefolytatja az ezek felhasználását felülvizsgáló, ősszel esedékes ellenőrzését. Budapest korábban elfogadta az alapok működési feltételeit - emlékeztetett, leszögezve, hogy nem szándékuk politikai pártok támogatása. A vádat nehéz lenne megalapozni - tette hozzá. A magyar kormánynak nincs beleszólása abba, hogyan menedzselik az alapokat.

Európában mindenütt aggodalmat kelt a demokratikus intézmények és folyamatok gyengítése Magyarországon, beleértve ebbe az alkotmánybíróságot, a jogszolgáltatást, a választási rendszert, a médiát és egyáltalán a véleménynyilvánítás szabadságát. A szabályszegések elgondolkodtatják a nemzetközi közösséget - mondta a norvég miniszter.

A hírügynökség idézi Szél Bernadettet, az LMP társelnökét, aki szerint Lázár számára a civil szféra csak egy újabb olyan területet jelent, amelyre ráteheti a kezét. Mong Attila, az Átlátszó munkatársa úgy véli, hogy a kormány el akarja apasztani a vele szemben barátságtalannak minősülő szervezetek anyagi forrásait. Orbán üzenete világos: a civil szervezetek csak az ő kezéből ehetnek, ha nem tetszik, éhen lehet halni.