BUX
38053

Megvezették az autósokat - Mi az igazság bioetanol-ügyben?

A korábban megjelent híradásokkal ellentétben december 6-ától nem változik a kötelezően előírt bioetanol-bekeverési arány. A vonatkozó törvény csak általános keret-jogszabály, az üzemanyag-ipar a kormányrendeletre vár.

Leszák Tamás, 2010. december 14. kedd, 11:25

A Napi Gazdaság keddi számának cikkeTéves információk jelentek meg a sajtóban a nemrégiben elfogadott bioüzemanyag-törvény kapcsán - mondta lapunknak Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) elnöke. A januártól hatályba lépő törvény az Európai Unió irányelveinek megfelelő keretszabályozást jelent, de nem tartalmazza a bioüzemanyagok bekeverési részarányát, azt egy később meghozandó kormányrendelet határozza majd meg. A híradásokban megjelent hatszázalékos érték a közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás csökkentését jelöli, szankció azonban ehhez sem kapcsolódik. A törvény - amely így jelenleg csak az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2020-ig elérendő csökkentéséről szól - nem mozdítja elő a bioüzemanyagok felhasználásának terjedését. Az új keretszabályozás az üzemanyag-forgalmazókra (importőrökre vagy előállítókra) vonatkozik, tehát nem az egyes töltőállomásokat érinti - tette hozzá a szövetség elnöke.Nincs szankcióA jelenlegi előírások szerint az üzemanyagoknak 4,8 térfogatszázalékban kell biokomponenseket tartalmazniuk, a korábbi szabályozás idei célértéke pedig 5,75 százalék, szankcionálási lehetőség nélkül. A 2020-as 10 százalékos cél az energiatartalomra vonatkozik, a jelenlegi 4,8 térfogat-százalékos előírás 3,2 százalékos energiatartalomnak felel meg. Így 2020-ra gyakorlatilag háromszorosára kell emelni a teljes Magyarországon értékesített üzemanyag-mennyiségen belül a biokomponensek arányát.

Héjj Demeter szerint megoldást jelenthet a bekeverési arány alacsonyan tartása mellett az E85-ös - legalább 75 százalékban bioetanolt tartalmazó üzemanyag - használatának ösztönzése. Ennek azonban ellentmond, hogy a jelenlegi törvény szerint a forgalmazók statisztikáikban csak az alacsony bekeverési arányú üzemanyagokat számolhatják el. Honnan jön a bioetanol?Kormányrendelet határozza majd meg a bekevert bioüzemanyagok származási helyét is - környezetvédelmi szempontok miatt, EU-s direktívák alapján. Ennek sürgősségi elfogadására azért lehet szükség, mert eredetigazolás nélkül januártól például a Mol sem jelenhetne meg az európai üzemanyagpiacon termékeivel. A szövetség abban bízik, hogy egy tavaszi törvénymódosítással lesz mód korrigálni a kérdéses pontokat, ehhez azonban átfogó stratégiára lenne szükség. Az új, összevont energetikai államtitkárság létrehozása ebből a szempontból pozitív lépésnek tekinthető - fogalmazott az elnök, hozzátéve: korábban éppen a szétaprózott felelősségi körök okoztak nehézségeket a területen. A korábbi pályázati támogatásoknál az alacsony összegek, illetve a komplex szemlélet hiánya okozott problémát.A hazai bioetanol-ipar 1,5 millió literes potenciálja a jelenlegi technológiai szinten is teljesíthetné a 10 százalékos energiatartalomhoz szükséges mennyiséget (a mai termelés 100-150 ezer tonna), biodízelből azonban a 6 százalékos bekeverési arány eléréséhez szükségesnél többet nem tud előállítani a hazai ipar - hangsúlyozta Héjj. A mezőgazdasági hulladékon alapuló előállítás ezt mintegy 30 százalékkal emelhetné meg. Az etanoltermelés az elnök szerint hozzájárulhat a mezőgazdaság stabilizálásához is. Mindehhez azonban belső piacot generáló intézkedésekre lenne szükség, ezekre utaló jelek azonban egyelőre nincsenek. Az úgynevezett flexifuel (hagyományos és bioüzemanyaggal is működő) autók jogilag nem léteznek Magyarországon, nem részesülnek kedvezményekben, de ugyanez igaz az utólag átalakított gépkocsikra is. Az egyetlen ösztönző elem a jövedékiadó-kedvezmény, amely alacsonyabb árat eredményez.