Mekkora fizetésemelést jelenthet Varga Mihály lépése?

Jövőre 0,5 százalékkal csökkenhet a szochó. Ez jó esetben fizetésemelést jelenthet.
Csernátony Csaba, 2017. szeptember 23. szombat, 11:22

Jövőre 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó (szochó), de ezt a kormány még megfejelheti további 0,5 százalékponttal - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Béremelkedésből jöhet a csökkentés

Varga Mihály az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet képviselőit tömörítő Nemzeti Versenyképességi Tanács őszi tanácskozása után pedig arról beszélt, hogy 2 százalékpontos csökkentés mellett a most belengetett 0,5 százalékpontos csökkentést a tavaly novemberben megkötött megállapodás teszi lehetővé. Az egyezség része volt akkor, hogy ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok.

Mennyi lehet?

Márpedig meghaladta: az év első 9 hónapjában a legfrissebb KSH-adatok szerint a bruttó és a családi adókedvezmény nélkül számolt nettó átlagbér egyaránt 12,6 százalékkal 290 300, illetve 193 100 forintra nőtt. A szochó jelenleg 22 százalékos, ami a 290 300 forintos jelenlegi átlagbér esetében havonta 63 866 forintot jelent, amit a munkaadó fizet. Ez az összeg a mostani átlagbér alapján jövőre 58 060 forintra csökken. Ha pedig tényleg további 0,5 százalékponttal mérséklődik jövőre a szochó, akkor 19,5 százalékos lesz, ez pedig 56 608 forintra mérsékelné a szóban forgó összeget.

Leegyszerűsítve a különbség 7257 forint lehet a 2,5 százalékpontos szochó-csökkentéssel és akár ennyivel nőhet a nettó, minden egyéb paramétert változatlanul hagyva, például a jövőre várható béremelkedést. Kérdés persze, hogy a munkaadók továbbadják-e a szochó csökkentését, azaz megjelenik-e a fizetésben. A másik, hogy jövőre várhatóan tovább emelkednek a bérek, így a különbség is emelkedhet.

További csökkenés jöhet

A szochó egyébként 2017-ben jóval nagyobb mértékben csökkent, 27-ről 22 százalékra. A Nemzeti Versenyképességi Tanácsban megszületett megállapodás összesen hat év alatt 15,5 százalékponttal mérséklődhet. Ez egyben azt jelenti, hogy az idei 5, valamint a jövő évben várható 2 plusz 0,5 százalékpontos csökkenés után a következő 2022-ig mérséklődhet a szochó.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix2, 2017.09.24 10:24

@Bahnsteig_Eins:
More, akkor miről vartyogsz?
Nem kérsz számlát, de elvárod, hogy alacsonyak legyenek az adók és magas legyen a nyugdíjad!
Ha egy csepp eszed lenne magad is rájöhetnél, hogy ez egyszerre nem megy.

More, hol maradt a " Ha ha ha", csak nem lettél ideges?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.09.23 16:47

@krix2: te mindig kérsz számlát, ugye egybites? Meg mindig igazat mondasz, mint a liberálmédia, azért is lettél bérkommentelő, ugye?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.09.23 16:35

@Bahnsteig_Eins:
Talán hogyha méltóztatnál számlát kérni lehetne nagyobb adócsökkentés is...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.09.23 11:40

"Jövőre 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó (szochó), de ezt a kormány még megfejelheti további 0,5 százalékponttal"

Ettől aztán egyetlen munkavállaló sem jön haza, vagy marad itthon.

Gyertek haza rabszolgák, könyörgünk!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html