A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Ahogy arra Robert Triffin közgazdász már a hatvanas években figyelmeztetett, szerencsétlen következményekkel járhat, ha a nemzetközi pénzügyi rendszer likviditásszükségletét egy (vagy akár több) nemzeti devizában jegyzik, ugyanis ez feszültségekhez vezethet a kibocsátó ország és nemzetközi partnerei között. Bár a következő évtizedben átalakult a nemzetközi pénzügyi rezsim, miután a dollár aranyra válthatóságát a Nixon-adminisztráció felmondta, igazából átfogó pénzügyi reformot azóta sem sikerült bevezetni.

Ikerdeficitet hozott az USA-nak a dollár megkerülhetetlensége

Így a dollár kulcsvalutaként továbbra is megkerülhetetlen, bár a kibocsátó Egyesült Államok pénzügyi egyensúlya folyamatosan erodálódik, az elmúlt két évtizedben rendre deficites folyó fizetési és államháztartási mérlege miatt. A világ nagy devizatartalékainak kétharmadát továbbra is dollárban tartják, így mára mintegy 13 ezer milliárd dollárnyi külföldi követelésállomány halmozódott fel az USA-val szemben, ebből a világ nagy jegybankjai mintegy 10 ezer milliárd dollárnyi devizatartalékkal rendelkeznek.

A legjelentősebb dollárkitettsége a kínai jegybanknak van, ahol a 3200 milliárd dollárnyi tartalék felét (ez az arány 2010-ben még 65 százalék volt) teszik ki az amerikai államkötvények. Bár nem látszik, hogy a dollár szerepét mikor és mi vehetné át, biztos, hogy a nagy dollártartalékokkal rendelkezőknek fejfájást okoz, hogy olyan kiszámíthatatlanná vált az amerikai adósságkezelés, hogy tavaly nyáron − az adósságplafon körüli vita idején − a csődveszély is felmerült. Ennek ellenére töretlen a nemzetközi dollárvételi kedv, ami viszont rekordalacsony szinten tartja a megtérülést, vagyis a dolláreszközök hozam/kockázati aránya ma a világ egyik legrosszabb befektetésévé teszik az amerikai fizetőeszközt.

Kína függetlenedne a dollártól, ám ez nem olyan egyszerű

A nagy megtakarítók közül Kína próbál függetlenedni a dollártól, de ez nem könnyű, hiszen 1700 milliárd dollárnyi saját eszközének leértékelődéséhez vezetne egy hirtelen diverzifikáció. A kínaiak stratégiája az, hogy csak akkor csökkentik kitettségüket, amikor a dollár relatíve erősödik. A kínaiak keresletét az is apasztja, hogy szűkül az ország folyó fizetési többlete − míg 2007-ben a GDP 10,1 százalékát tette ki, tavaly 2,4 százalékra csökkent −, ahogy a külpiaci terjeszkedés helyett a hazai beruházások felpörgetése válik a növekedés motorjává.

Eközben a magánadósság leépítésével párhuzamosan az USA a hagyományosan deficites pozícióból könnyen többletessé válhat, ami a dollárerősödést trendszerű pályára emelhetné. A dollár keresletét hajtja, hogy a világ jegybankjai extra olcsó forrással árasztják el a piacokat, ezért az olcsó euró-, jen- vagy fontforrásokból szállnak át hedge fundok a magasabb hozamú dollárba, ami viszont a dollárhozamokat nyomja a mélybe, így azok ma alacsonyabban állnak, mint amikor a kínaiak még nem kezdték el leépíteni dollárállományukat. Ráadásul 2008 óta a Fed egymaga 2300 milliárd dollárnyi eszközt vásárolt, a legnagyobb dollártulajdonossá válva.

Kína jüanban és jenben is kereskedik

A kínaiak amúgy kedvelik az eurót, az idei két nagy EFSF-kötvénykibocsátás mindegyikén vásároltak is. Kína emellett bilaterális alapon próbálja csökkenteni dollárkitettségét, nagyobb kereskedelmi partnereivel − például Japánnal − már jüanban és jenben jegyzi az árucserét, ám a jüan teljes konvertibilitását a jegybank továbbra sem támogatja, mert fél egy esetleges nagyobb volumenű tőkekiáramlástól. A jüan elleni roham egyelőre nem valószínű, már csak azért sem, mert minden indikátor szerint alulértékelt a fizetőeszköz, főleg a dollárral szemben. A Peterson Institute for International Economics modellje alapján, ami fiktív folyó fizetési egyensúlyra számolja a reális devizaértéket, 24 százalékos felülértékelődési potenciál lehet a jüanban a dollárral szemben.

Más feltörekvő gazdaság sem szívesen lebegteti árfolyamát, főleg Brazíliában van hatályban szigorú tőkekontroll. A nemzetközi pénzügyi rezsim egyensúlyi bajainak egyik szimptómája, hogy a kulcsdevizák, a dollár és az euró kibocsátói hiánytól szenvednek, míg a feltörekvő többletes országok Latin-Amerikában és Ázsiában nem támogatják devizáik szabad lebegtetését, ami további egyensúlytalanságok kialakulásához vezet.