A Magyar Nemzet arról ír, hogy nem sürgette mindig a mostani vehemenciával a korrupció elleni fellépést Magyarországon az Egyesült Államok - áll az Inforádió ma reggeli lapszemléjében. Sőt, néhány éve, amikor a szocialista kormányokhoz kötődő ügyeket igyekezett feltárni a második Orbán-kormány, akkor állítólag az amerikaiak magyar képviselete erőteljes nyomást gyakorolt a magyar hatóságokra többek között Gyurcsány Ferenc büntetőjogi sérthetetlensége érdekében.

Népszabadságnak az előző Orbán-kormány fejlesztési minisztere elismerte: nem tagadható, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban egyfajta mélypont a mostani.A Minnesotából nyilatkozó Fellegi Tamás úgy fogalmazott: "nagyon segíthetett Szijjártó Péter külügyminiszter itteni látogatása. Ezzel azt jelezte a magyar kormány, hogy a helyzet megoldására, és nem élezésére törekszik, valamint hogy komolyan veszi és megtiszteli az Egyesült Államokat. Kár, hogy az amerikaiak nem így gondolták a dolgot."

Az Index.hu a nemzetközi kormányszóvívő és az amerikai ügyvivő éjfél körüli Twitter üzenetváltásait idézi a tegnap esti tüntés kapcsán. Kovács Zoltán azt kérdezte: "ránéztél, hogy milyen a hangulat, André? Egy olyan eseményen, amit az MSZP és a "liberálisok" szerveztek?" Goodfriend erre azt írta, hogy abszolút, és ott volt a Békemeneteken is és számos más eseményen. A magyar politikus szerint a tüntetőktől kapott ultimátum minden, csak nem konstruktív, az ügyvivő azonban ezt inkább egy olyan ajánlatnak érzi, ami a párbeszéd kezdetét jelentheti.

A Népszabadság titkosszolgálatot jól ismerő forrásai szerint súlyos bizalomhiány jellemezheti a magyar - amerikai kapcsolatokat, Washington ezért nem kíván újabb információkat átadni az Egyesült Államokból kitiltott személyekről. A lap informátorai rendszerszintű problémát látnak, mivel a magyar hatóságok csak meglehetősen szűk keretek között hajlandóak fellépni a korrupció ellen.