BUX
38178

Menekültkvóták: ebben bízhatnak Orbánék?

Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint ha a kvótaperben hozott döntés után az eljárás bírósági szakaszba lép, akkor kell tisztázni, hogy "az elmulasztott kötelezettséget jogszerűen mulasztotta-e el" az adott állam, így Magyarország is - írja az MTI.

Dzindzisz Sztefan, 2017. szeptember 17. vasárnap, 13:05

Az úgynevezett kvótaperben hozott ítélet azt mondja ki, hogy a kvótahatározat érvényes, de ebből nem következik a kötelezettségszegési eljárás - mondta Tóth Norbert az M1-en. (Merkel nyílt fenyegetést tett - az Orbán-kormány szőnyeg szélére kerülhet.)

Az érintettek közül csak egyetlen tagállam, Málta hajtotta végre a kvótahatározatot, ezért "érdekes" az, hogy miért csak három állammal szemben indult kötelezettségszegési eljárás.

Valószínűsítette, hogy lesz bírósági eljárás, és akkor Magyarország - Csehországgal és Lengyelországgal együtt - az alperesi oldalra kerülhet. Tóth Norbert Magyarország érvei közül nagyon érdekesnek nevezte, hogy az ország "nemzeti identitása vagy alkotmányos identitása miatt" nem hajtotta végre a kvótahatározatot. Az Európai Bíróságnak ezt meg kell majd ítélnie, ami "viszonylag járatlan útnak" számít - tette hozzá.