Pár napja kikerült a kormány oldalára több vezető politikus - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - havi juttatásairól szóló beszámoló (zip), ebből kiderül a kormányfő bruttó fizetése, amelyből meg lehet becsülni, hogy havonta összesen mekkora kiadást jelent a kormányfő fizetése.

Nettó, bruttó, összesen

A kormányfő 1,5 millió forintos bruttó fizetést kap havonta, ez - a különböző, például a gyerekek után járó kedvezmények nélkül - ez alig több mint 1 millió forintos nettót jelent havonta. A felsorolásban szerepel az országgyűlési képviselőségért járó, valamivel több mint havi bruttó 224 ezer forintos fizetés, ami - szintén kedvezmények nélkül - nettóban 149 ezer forint. Így összesen a kormányfőnek bruttóban több mint 1,73 millió jár, ebből több mint 1,15 millió a nettó.

A bruttó fizetésen túl a munkáltatónak vannak további kiadásai, a fizetést terhelő járulékok miatt.  Mindennel együtt a miniszterelnöki fizetés havonta 1,86 millió forint, a képviselői fizetés pedig 277 ezer forintos összkiadást jelent. Így a miniszterelnök fizetései összességében 2,14 millió forintba kerülnek havonta. Ennek a kevesebb mint fele a nettó összeg.

Magyarország rosszul áll

Magyarország egyébként az átlagokat tekintve Európai szinten gyengén áll az elvonásokat nézve. A nettó fizetés és az azokra rakódó összes elvonás - személyi jövedelemadó, járulékok -, tehát az összes munkáltatói kiadás összegének hányadosát nevezik adóéknek. Az átlagfizetésekkel rendelkező gyermektelen dolgozók esetében az adóék mértéke a legmagasabbak közé tartozott 2016-ban Európában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) idén áprilisban közzétett adatai szerint - derül ki a portfolio.hu korábbi cikkéből.

Tehát a tavalyi adatok szerint az  elvonás mértéke idén százalékos, azaz egy-egy munkáltató 100 ezer forintos összkiadásából mindössze 51 800 ezer forint marad a gyermektelen dolgozónál. Ennél csak Németországban és Belgiumban volt magasabb az adóék, előbbi országban 49,4, utóbbiban pedig 54 százalékot tett ki. A régiós országok pedig sokkal kevesebbet vesznek el: Lengyelországban az adóék 35,8, Szlovákiában 41,5 százalék, Csehországban pedig 43 százalék.

Ekkorát harap a fizetésből az adóék 100 ezer forintra vetítve (forint)
201620172018*
Munkáltatói összkiadás100 000100 000100 000
Ennyi marad a dolgozónál51 80053 80054 700
Forrás: OECD, portfolio.hu, Buksza-számítás *becslés

Ugyanakkor a járulékcsökkentés miatt idén javult a helyzet és jövőre is csökkenhet a magyarországi adóék. Idén a gyermektelen dolgozóknál az adóék 46,2 százalékra mérséklődött, jövőre pedig várhatóan 45,3 százalékra esik. Így 100 ezer forint munkáltatói kiadásból 2017-ben 53 800, jövőre pedig várhatóan 54 700 forint marad a dolgozó zsebében. A 2018. évi arányok azonban változhatnak az jövőre életbe lépő esetleges adóváltozások eredményeként.

Megjegyzés

A miniszterelnöknek járó fizetéseknél és az országos átlagoknál is a nagyságrendeket mutatjuk és kerekítettünk. Emellett nem vettük számításba a kedvezményeket, például a gyerekek után járó családi kedvezményt. Az is fontos, hogy a munkáltatói összkiadások egy része járulékok és a jövedelemadó visszakerül az államkasszába. A fizetésen a túl persze a miniszterelnök esetében még vannak további kiadások, ilyen a cafeteriakeret, valamint a többi költség, például gépkocsi-használat költségei egyéb dolgok. A kormányfő által tett esetleges felajánlásokat szintén nem vettük számításba.