Merkelék egyszerűen nem értik, mit akarnak Orbánék?

A Die Welt című német konzervatív lap a visegrádi országok és Németország viszonyáról közölt pénteki elemzésében foglalkozott Magyarországgal.
Dzindzisz Sztefan, 2017. november 10. péntek, 12:46

Az igazi megosztottság az Európai Unióban című írásában a szerző, Boris Kálnoky kiemelte, hogy veszélyes, mély árok alakult ki Németország és az EU keleti tagállamai között.

Német diplomatákat idézve hozzátette, Berlinben nem értik, hogy mit akarnak a keletiek, milyen konkrét elképzelésük van az EU-ról. Kifejtette, hogy ez kissé úgy hangzik, mintha korlátoltnak tartanák a kelet-európaiakat, és éppen ez az a hangnem, amely bántja őket. Azonban a kijelentést úgy is lehet értelmezni, hogy német megítélés szerint "például a magyarok semmi mást nem akarnak, mint a belpolitikában pontokat szerezni az EU démonizálásával" - írja az MTI. (Meghökkentő adatok: 19 ezer bevándorló kapott letelepedési engedélyt Magyarországon?)

Ezt jelzi egy név nélkül nyilatkozó német diplomata megjegyzése is, miszerint Berlinben néha úgy tűnik, hogy a magyarok "folyton bokán rúgnak minket, csak azért, mert ez hasznos nekik belpolitikailag". Ez a magatartás "természetesen nem veszi jól ki magát" - tette hozzá.

A Die Welt szerzője hangsúlyozta, hogy ennek az "elidegenedésnek végzetes következményei lehetnek". A másik oldalról megszólaltatta Orbán Viktor kormányfő egy ugyancsak név nélkül nyilatkozó tanácsadóját, aki szerint Angela Merkel német kancellár környezetében nincs senki, aki "a szívével érezné", hogy miként működik a visegrádi országok térsége. A magyar Németország-politika egy további képviselője hozzátette, hogy szerinte a németek nagyon is képesek lennének megérteni a régiót, de egyszerűen nem akarják.

Ugyanakkor a német oldalon is tapasztalni, hogy úgy érzik, nem értik meg őket Kelet-Európában. Azonban egy múlt heti berlini konferencián a külügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó osztályának helyettes vezetője, Peter Ptassek nyíltan elismerte, nem volt helyes eljárás az, hogy megpróbálták a menekültkvóták elfogadására kényszeríteni a visegrádi országokat - írta Boris Kálnoky, kiemelve, valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy a német kormány részéről nyilvánosan elismerték, hogy hibáztak a menekültkvóták ügyében.

A szerző hangsúlyozta: "a németeknek el kell ismerniük, hogy tanulni is lehet Kelet-Európától, így például Orbán kemény vonalvezetése a menekültpolitikában ma már szinte standardnak számít az EU-ban".

A másik oldalnak pedig érdemes volna bemutatni egy részletes tervet az EU jövőjéről - írta Boris Kálnoky, hozzátéve: a visegrádi országok eddig csak a védelmi politikában mutattak hajlandóságot az EU erősítésére. Most Sebastian Kurzban reménykednek, de az még csak a jövő zenéje, hogy az új osztrák kancellár be tudja-e tölteni a Kelet és Nyugat közötti összekötő kapocs szerepét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix3, 2017.11.11 16:30

@zana:
Ja, de ha megcsíp pestises is lehetsz...
:D
Azt meg már nem lehet jelentéktelennek tekinteni...
:D
Orbán meggyorsítja a nyugat elkerülhetetlen bukását azért félnek tőle annyira!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.11.11 13:23

@tegnaputan:
Orbán egy senki, tudod a bolha is kellemetlen, de jelentős tényezőnek tekinteni csak túlzás!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2017.11.11 13:22

Orbán Európa egyik legjelentősebb politikusa ?
Igen a legjelentősebb tolvaj politikusa Európának, csak a lopás érdekli semmi más meg a szar magyar foci.

Menekültpolitika ? Milyen menekültpolitika, mikor a keleti-pályaudvaron és az egész országban itt masiroztak a menekültek, mert képtelen volt megvédeni a határokat a dicső Magyar Kormány. A menekülteket ma nem a narancsos vajda, hanem az eu-török egyezmény tartóztatja fel.
Orbán buszokkal és vonatokkal vitte a migránycsokat az osztrák határra Ez a nagy menekült politika ?

A menekültek területén egy dolgot ért el, hogy 500.000 magyar menekült el innen nyugatra, de erre azért nem kellene büszkének lenni. Ezért olyan kicsi a munkanélküliség is, mert aki dolgozni akart az elhúzott innen, most meg Varga Mihály miniszter arról beszél, hogy migráncsokat kellene hozni Magyarországra dolgozni az építőiparba, a mezőgazdaságba és a vendéglátásba, meg nagyjából mindenhová. Arról szó sincs, hogy az az 500.000 magyar hazajöjjön, nem is lenne az nekik jó, mert ezek az emberek azért mentek el, mert elegük lett a narancsos menyországból. Ha haza jönnének esetleg a szavazatukkal bajt okoznának a választásokon. Ezért nem szavazhatnak levélben sem, jobb ha nem szavaznak. Hogy is van ez akkor ?

Mi van a letelepedési kötvényekkel, többtízezer migráncsnak adtunk magyar útlevelet pénzért. Orbán pénzért telepíti a migráncsokat Magyarországra. Na ez aztán a nagy menekült politika, arabok, kínaiak, ruszkik mindegy ki csak jattoljon a narancsos vajdának.....Pharaon " professzor " gondolom ismerős a név, Osama Binladen és Pablo Escobar pénztárosa üzletel a narancsos vajdával és a vejkójával. Úgy látszik nem minden migrácstól kell megvédeni az országot.

Óóóóó a nagy menekültválságkezelő politikus. Hát ha ő a referencia akkor a világ eléggé nagy szarban van.

Persze aki csak Magyar Időket és a közmédiának csúfolt FIDESZ propagandát habzsolja annak ez lehet, hogy újdonság...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2017.11.11 11:59

@Darabont1453: zana: ezt-nektek:,Álmodik a nyomor. Orbán Európa egyik legjelentősebb politikusa:
"a németeknek el kell ismerniük, hogy tanulni is lehet Kelet-Európától, így például Orbán kemény vonalvezetése a menekültpolitikában ma már szinte standardnak számít az EU-ban".
" meg lehet magyarázni..."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2017.11.11 10:23

@lauda:
Így van, ennyire egyszerű ez! Egészen másképp beszélne a német sajtó, ha nem volna kerítés, és már 5 millió muzi ment volna be. Berlinben már azóta a Müezzin Rádió szólna, az RTL-nek Allah Akbar tévéadója lenne! De ami késik, nem múlik, mert a svédeknél "meghekkelték" egy rádió adását, és az Iszlám Állam szlogenje ment fél óráig.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html