Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A fuvarozóknak nem volt elegendő idejük felkészüli az e-útdíj július elsejei bevezetésére - tolmácsolta három szakmai szervezet álláspontját Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára a témában rendezett fórumon. A főtitkár szerint a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége is úgy véli, hogy mivel ezekben a vállalkozásokban nincs több tartalék, az e-útdíjat ezért a szállítási vállalkozók kénytelenek lesznek áthárítani a megbízókra, akik pedig nagy valószínűséggel ezt megjelenítik majd az áraikban.

A magyar kormánnyal kötött megállapodás értelmében Magyarországon a gépjárműadót az uniós mérték minimumára csökkentik a légrugós járművek esetében, az iparűzési adóban érvényesíteni lehet az e-útdíjat, novemberben ismét tárgyalnak a témáról és a szükséges korrekciókat végrehajtják - ismertette Karmos. Az ágazatnak a versenyképesség megtartására tett intézkedéseit fenntartja a kormányzat, valamint július elsejéig kidolgoznak egy kedvező támogatási rendszert. Utóbbira azért van szükség a főtitkár szerint, mert az e-útdíjat előre kell fizetni, miközben a fuvarozóknak jó esetben 30, de inkább 60-90 nap alatt fizetnek a megbízók.

Karmos Gábor úgy vélte, a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre bevezetendő e-útdíj július elsejével nem fog zavartalanul elindulni. Jóllehet a rendelet az útdíjról és a bírságról megjelent, térkép is készült az érintett útvonalakról, ám több jogszabályon még dolgoznak a minisztériumok.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a témában a három érdekképviselet honlapján megjelennek a friss információk.

Június 20-tól regisztrálhatnak a fuvarozók

Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium e-útdíj projektjének szakmai szóvivője ismertette az e-útdíjjal kapcsolatos tudnivalókat, amelyeket a www.hu-go.hu weboldalon is el lehet érni, s ezen az oldalon június 20-ától regisztrálhatnak is az érintettek. A regisztrációval egyszerűbb és gyorsabb az ügyintézés - mondta a szóvivó.

Tájékoztatása szerint 6513 kilométernyi úton kell e-útdíjat fizetniük a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek, ez alól a buszok és a D1 kategóriába tartozó járművek kivételek.

A fizetést önbevallással kell teljesíteni, amit jelentősen megkönnyít a műholdas flottakövető rendszer használata, de ez nem feltétel. Az egynapos használatra úgynevezett viszonylati jegy is váltható - ismertette a szóvivő.

Megjegyezte: a díj megfizetése elkerülhetetlen, mivel 75 fix berendezés és 100 mobil jármű ellenőrzi ezt. Elmulasztása esetén közigazgatási bírságot kell fizetni, ami augusztus végégig 80-110, szeptembertől pedig 140-165 ezer forint.

A külföldieket a rendőrök bírhatják fizetésre a határon

Farkas Károly, az I-Cell Kft., az e-útdíj rendszert kidolgozó cég operatív vezetője ismertetőjében megjegyezte: a hazai fuvarozók zömének van flottakövető rendszere, a GPS-szolgáltatóknak pedig informálódniuk kell, hogy mi a teendőjük az e-útdíjjal kapcsolatban. Hozzátette: a magyar vállalkozóknak 98 százalékos a fizetési hajlandósága, míg a külföldieké jóval alacsonyabb, ezért állítottak fel szigorú ellenőrzési rendszert. A külföldieket az országhatáron megállíthatják és a rendőrök visszatarthatják, amíg a díjat, illetve a büntetést meg nem fizetik.

Farkas Károly kiemelte: bár a május végi döntéstől rövid idő állt rendelkezésre, az infrastruktúra rendelkezésre áll a július elsejei induláshoz, az egyedülálló hardver és szoftver pedig garantálja, hogy a megnövekedett regisztrációs igényt is gond nélkül kielégítsék.

Azon vállalkozásoknak, amelyek úgy döntenek, hogy bevallási közreműködővel teljesítik kötelezettségüket és még nincs flottakövető rendszerük, az érdekképviselet segít megtalálni a legolcsóbb partnert. Karmos Gábor szerint a fedélzeti eszköz ára negyvenezer forint alatt lesz.