A kormány és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a múlt héten gyorsan és látványosan cáfolta a - mint utóbb kiderült - pár napja mandátum nélkül maradt korábbi egészségügyi miniszteri biztos azon felvetését, hogy a jövőben az egészségbiztosítás finanszírozásához szükség lesz előbb a nyugdíjak bruttósításra, majd a nyugdíjak utáni járulékfizetésre, mondván, ezzel akár 300 milliárd forintos forráshoz juthatna az egészségügy. A cáfolat látszólag gyorsan helyre tette a leköszönt miniszteri biztos lapunk konferenciáján bemutatott gondolatkísérletét - ám maga a reakció hevessége adott súlyt a felvetésnek. Nem beszélve arról, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy az egészségbiztosítás finanszírozásával előbb vagy utóbb kezdeni kell valamit - ha máskor nem, a 2014-es választások után.

Az egészségbiztosítási alap gazdálkodása finoman szólva sem kiegyensúlyozott. Idén az e-alap 1726 milliárd forintos kiadásából 126 milliárd forintra nincs fedezet - pontosabban ekkora hiánnyal fogadták el a büdzsét, magyarán eladósodásból finanszírozzák. Ráadásul a bevételek között szerepel 327,6 milliárdnyi költségvetési támogatás, amit járulék címen a központi költségvetés fizet. Elvileg fontos lenne, hogy a nem biztosítottak (gyerekek, munkanélküliek, nyugdíjasok) után valamifajta járulékot fizessenek, ám ez közel sem átlátható finanszírozás. Ez a tétel évek óta - kormányoktól függetlenül - nem szolgál másra, mint a folyó hiány finanszírozására. Vagyis idén az e-alap mintegy 453 milliárd forinttal többet költ, mint amire a biztosítottaktól beszedett járulékbevétel rúg.

Százmilliárdos lyuk az egészségbiztosítási kasszán

Nem festenek sokkal jobban a jövő évi számok sem: az alap kiadásait 1665 milliárd forintra csökkentik, az átadott költségvetés járulékbefizetése 390 milliárd forintra emelkedik, miközben a hiányt papíron 17 milliárd forintban határozták meg. Ez azt jelenti, hogy az előbbi hüvelykujj-szabály szerint a jövő évi kiadások 407 milliárd forinttal magasabbak mint az e-alap saját bevételei. Mint az látható, a folyamatosan csökkentett kiadások ellenére évente százmilliárd forintos bevétel hiányzik, ráadásul nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egy elöregedő társadalomban az egészségügyi szolgáltatások iránti igény nőni fog. Ezeket a szolgáltatásokat persze a tb-források mellet lehet magánforrásokból kiegészíteni - a hálapénzen túli megoldásokról korábban már írtunk.

Csak ha ezen számokat nézzük világos, hogy közép-, de inkább már rövidtávon az egészségügy finanszírozásával a döntéshozóknak kezdeni kell valamit, ám az eddig nyilvánosságra hozott elképzelések sok jóval nem biztatnak, már ami az egészségügy hosszú távú fenntarthatóságát illeti.

A rendszert tovább bonyolítja, hogy a 2014-et követő időszakban demográfiai okok miatt nő a nyugdíjba vonulók száma - így a nyugdíjkiadások is. Ezen kiadások simítására lett volna jó az a nyugdíjpénztári rendszer, amit az Orbán-kormány egyetlen tollvonással fölszámolt a rövid távú előnyökért cserébe. (Kérdéses a rövid távú haszonszerzés is, hisz a 3000 milliárdos nyugdíjvagyonnak csak kevesebb mint fele ment el az államadósság törlesztésre - de ez egy másik történet.) Így a 2014-utáni kormányok keze kiadási oldalról jobban meg lesz kötve, hisz egyszerre kell a növekvő nyugdíjakat és az egészségügyi rendszert finanszírozni.

Valamilyen megoldás kell

A Napi Gazdaság múlt heti konferenciáján elhangzott gondolatkísérlet jelzi, hogy a mostani kormány döntéshozóit is foglalkoztatja a kérdés és nem kizárt, hogy vizsgálandó forgatókönyvként valóban felmerül a nyugdíjak után fizetendő járulék kérdése. Persze ez csak abban az esetben fordulhat elő, ha előtte sor kerül a nyugdíjak bruttósítására. Ugyanakkor a nyugdíjak bruttósítása nem csak politikailag, hanem közgazdaságilag is ingoványos talaj: korábban már volt olyan terv, hogy 2013-tól bruttó nyugdíjakat fizetnek. Ennek lett is volna számos előnye (kisebb torzítás a kerestek és nyugdíjak között, illetve egységes teherviselés), ugyanakkor a rendszer kidolgozatlansága miatt a hátrányok nem voltak teljesen ismertek. A politika végül is leegyszerűsítette a történetet arra, hogy itt nem másról lenne szó, mint a nyugdíjak adóztatásáról, vagyis a nyugdíjasok megsarcolásáról. Ez persze túlzás, mint ahogy az is, hogy a nyugdíjak után fizetendő járulékbevételekből több száz milliárdos plusz forráshoz juthatna az egészségügy évente.

Egy másik lehetséges megoldási javaslatot vet fel az MSZP formálódó gazdasági programja, amely a GKI Gazdaságkutató anyagára épül. A GKI Gazdasági kilábalási koncepció Magyarországnak című anyagában a hiányzó források előteremtésére a (tb) kártyapénz bevezetést javasolja. "A természetbeni egészségügyi ellátások finanszírozását a járulékfizetőktől azonos összegben beszedésre kerülő, a kórházi, rendelői és háziorvosi szolgáltatásokért, továbbá a gyógyszertámogatásért fizetendő tb-kártyapénzből indokolt megoldani. A nyugdíjasok, tanulók, kiskorú gyermekek, munkanélküli ellátásban részesülők és a szociálisan rászorultak után a központi költségvetés, illetve a Nyugdíjalap és a Munkaerő-piaci Alap egyénenként fizet. Az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók ehhez a fizetési kötelezettséghez teljes vagy részleges kompenzáló költségtérítést kapnak."

A GKI szerint a havi tízezer forintos tb-kártyapénz fedezi a mostani egészségügyi kiadási szinteket. A kártyapénzzel párhuzamosan a GKI megszüntetné a 4 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulást, a társadalmi szolidaritást (a gazdagabb fizessen többet) pedig a két vagy több kulcsos szja-rendszeren vezetné át.