Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden tette közzé, hogy az ipari termelés volumene 2016 áprilisában 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban 5,4 százalékkal nőtt.

A bruttó hazai termék volumene az első negyedévben 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző év azonos negyedévéhez mérten 0,4 százalékkal emelkedett, az előző negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal csökkent.

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint egyértelműen pozitív meglepetést hozott az ipari termelés április növekedése, az export és a belső teljesítmény pozitívan járult hozzá a teljesítményhez. Emlékeztetett arra, hogy bizonytalanok voltak az elemzők előrejelzései, a mínusz 1,6 százalék és a plusz 10 százalék között mozogtak tavaly áprilishoz képest, az ING 4 százalék körüli növekedéssel számolt. Virovácz szerint az ipari növekedés visszatértésre alátámasztja, hogy az első három hónap gyengélkedése inkább technikai jellegű volt.

Az ING Bank elemzője elmondta a első negyedévi részletes GDP-adatok nem hoztak nagy meglepetést. A GDP alakulásában látszik a mezőgazdaság gyengélkedése, sokan arra számítottak, hogy a 2015. évi gyenge mezőgazdasági termelés után átlagos teljesítménnyel is pozitívan járulhat hozzá idén a GDP növekedéséhez. Az építőipar jelentősen visszahúzta a gazdaság teljesítményét, ugyanakkor a szolgáltatások jelentősen bővültek, a foglalkoztatás és a lakossági jövedelem növekedése a fogyasztás alakulásában mutatkozik meg.

Az ipar első negyedévi teljesítménye hiányzik a GDP-ből, arra számítanak, hogy a következő negyedévekben visszajön a korábbi időszakban tapasztalt növekedési lendület. A magyar gazdaság 2-2,5 százalék körüli növekedési ütemet tud produkálni a következő negyedévekben, 2016. egészében pedig 2,2 százalékos növekedés lehet - fejtette ki Virovácz, aki szerint ebben fontos szerepet játszhat a kormányzati költekezés, a fiskális lazítás, az újabb ösztönzők bevezetése a gazdasági növekedés felgyorsítására.

A gazdaság motorja a szolgáltatások

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője elemzésében kiemelte, hogy termelési oldalon a szolgáltatások bizonyultak a gazdaság motorjának.
Az elemző szerint az ipari termelés újra lendületet vehet a második negyedévben, és húzhatja a növekedést, hiszen átmeneti gyárleállások miatt volt váratlanul gyenge az ipar teljesítménye az első negyedévben. Az építőipari termelés az év második felében stabilizálódhat, ha felpörög az EU-s támogatások beáramlása. A mezőgazdaság akár az év egészében visszafoghatja a magyar GDP bővülését, ha az időjárás nem alakul kedvezően - írja elemzésében Ürmössy.

A keresleti oldalon látványosan erősödött a háztartások fogyasztása. A következő negyedévben is folytatódhat a háztartások fogyasztásának emelkedése a reálbér-növekedés gyors tempójának köszönhetően - mutatott rá az Erste Bank elemzője, aki szerint az idén elérheti a 2 százalékot a GDP növekedés üteme, jövőre pedig 2,8 százalékra gyorsulhat.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában arra hívja fel a figyelmet, hogy a várakozásokat messze felülmúlóan nőtt az ipari termelés áprilisban. A várakozások feletti növekedéshez hozzájárulhatott, hogy két hazai autógyárban gyártott modell frissítése befejeződhetett és elkezdődhetett az új modellek sorozatgyártása. A kilátásokat érdemben javítja, hogy májusban több meghatározó európai autópiacon átlagosan közel 20 százalékos növekedést regisztráltak. Az ipari bizalom és a rendelésállományok továbbra is biztatóak, ezért a következő hónapokban további élénkülésre számít a Takarékbank elemzője, amit a beszerzésimenedzser-index alakulása is alátámaszt.

Az ipari termelést az élénkülő belső kereslet mellett az európai autóeladások, valamint egyes ágazatokban a kapacitások felfutása is húzhatja. Idén ezzel együtt is 5 százalék alá lassulhat az ipari termelés növekedése a tavalyi 7,5 százalék után. A GDP a második negyedévtől érdemben gyorsulhat, így egész éves növekedése idén 2 százalék felett maradhat - írja Suppan elemzésében.

Fontos lenne a beruházások fellendülése

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint is a várakozásoknak megfelelő képet mutatnak a gazdaságról a részletes GDP-adatok. Az első negyedévben a piaci szolgáltatások és a belső fogyasztás húzta a GDP-t. Az építőipar visszaesése várható volt, az autóipar gyengébb teljesítménye sem meglepő, ahogy a lakossági fogyasztás bővülésére is számítani lehetett. A magyar gazdaság első negyedéves teljesítménye Európában a leggyengébbek közé tartozik - emlékeztetett az elemző.

A szakember arra számít, hogy a lakossági fogyasztás továbbra is erős maradhat, és ehhez zárkózhat fel az ipari termelés. Fontos lenne a beruházások fellendülése, főleg a magánszektorban olyan területeken, amelyek növelik a hozzáadott értéket az iparban és a szolgáltatásokban. A második negyedévben már élénkülő gazdasággal számol az elemző. Az egész évben a 2 százalékhoz lehet közelebb a növekedés - vélte Németh.