Hétfőn publikálja az NGM részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2016. évi helyzetéről. Rendkívül kedvező évet zárt a költségvetés: a központi költségvetés hiánya 848,3 milliárd forint volt tavaly, ami 389 milliárd forinttal kisebb, mint egy évvel korábban - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az előzetes számok alapján. A központi költségvetés uniós módszertan szerint számított hiánya a tervezettnek megfelelően, a GDP 2 százalék körül alakulhat 2016-ban, míg az államadósság 74 százalék körül várható, ami csökkenés a 2015. végi 74,7 százalékhoz képest - mondta.

Kedden tartja januári kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Decemberben az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a testület, az irányadó ráta változatlanul rekord alacsony 0,90 százalék. Szakértők szerint nem változtat az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa január 24-i ülésén a fogyasztói árak emelkedése ellenére.

Szerdán a kiskereskedelmi forgalom novemberi alakulásának részletes adatát közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), és a szántóföldi növények területének tavalyi statisztikáját.

A kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. A forgalom jelentősen megélénkült az októberi 2,6 százalékos növekedés után. 2016 első 11 hónapjában szintén 4,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.