Egy érdi férfi és fiatal élettársa irányítása alatt álló cégvezetők több társaság nevében húsipari termékeket importáltak Lengyelországból és Szlovákiából, majd az árut papíron több magyar strómancégen keresztül átfuttatva kis- és nagykereskedőknek, élelmiszeripari feldolgozó cégeknek értékesítették.

A közismert áfacsaló módszert alkalmazták: a vállalkozások a nettó áron (általános forgalmi adó, vagyis áfa nélkül) beszerzett importárut itthon már áfával növelt áron adták tovább a láncolat következő tagjának. A valótlan tartalmú számlák felhasználásával egyrészt azt a látszatot keltették, hogy az árut belföldön szerezték be, másrészt a számlázó cégek az értékesítésből származó bevétel után minimális adót fizettek.

A csalás révén forgalomba került 2600 tonna import baromfi- és sertéshúst az átlagos piaci ár alatt terítették, elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében, versenyhátrányba hozva ezzel az ágazat tisztességes kereskedőit.

A rajtaütés napján a pénzügyi nyomozók 22 helyszínen tartottak házkutatást, foglaltak le bizonyítékokat. Az okozott kár enyhítése érdekében bankszámlákat zároltak.

A társaság vezetőinek üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. A két irányító mellett a pénzügyi nyomozók hat magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként és két ember ellen körözést rendeltek el.