BUX
38616

Milliárdos közbeszerzés tender nélkül, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva

Több mint egymilliárd forintért vásárol különböző felszereléseket közbeszerzés nélkül az EU-elnökséggel összefüggésben a Belügyminisztérium (BM) - írja az MTI a Blikk hétfői számára hivatkozva.

NAPI, 2011. február 7. hétfő, 10:24

A Blikk birtokába került dokumentum szerint Pintér Sándor belügyminiszter "nemzetbiztonsági okokból" kért január 10-én mentességet a közbeszerzés alól az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságától, és egy héttel később, január 17-én meg is kapta az engedélyt a testület rendkívüli ülésén. A dokumentum szerint összesen öt, április és június között Budapesten rendezendő konferenciával indokolja a BM a hihetetlen kiadásokat.Az EU-elnökséggel összefüggésben megvásárolt felszerelések között van a darabonként 720 ezer forintba kerülő, összesen száz motorosruha. A tervek között szerepel 60 rendőrségi motor megvásárlása is, darabonként 6 millió forintért, ezekre így összesen 360 millió forintot költenének. 12 mikrobuszért összesen 173 millió forintot fizetnének pályáztatás nélkül, az öt rendezvényen működő számítástechnikai rendszerért pedig 293 millió forint közpénzt ad a Belügyminisztérium.

Földes Ádám, a Transparency International civil szervezet magyarországi vezetője a Blikknek azt mondta: még azoknak a cégeknek a listája sem nyilvános, amelyektől ilyenkor vásárolhatnak a kormányzati hivatalok, minisztériumok, így aligha lehet ellenőrizni, hogy tényleg biztonsági érdek fűződik-e a pályáztatás mellőzéséhez. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil szervezet illetékesei szerint ilyenkor a vásárlásokat nem csomagban, hanem egyesével kellene kezelni - olvasható a napilapban.