Miniszterelnöki megbízott irányítja a dél-budai szuperkórház építését

Bedros Róbert, a budapesti Szent-Imre kórház főigazgatója miniszterelnöki megbízottként irányítja a továbbiakban a dél-budai szuperkórház-beruházást - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Az ezerágyas fejlesztés az idén elindul, a befejezés dátumát azonban Balog szerint még korai lenne meghatározni.
Szepesi Anita, 2017. október 25. szerda, 17:07

Az új budai szuperkórház, az Egészséges Budapest program dél-budai, több mint ezerágyas centruma a XI. kerületi Dobogón épül fel, s több mint egymillió ember ellátását biztosítja majd, a Dél-Budán élőkön kívül több agglomerációs település, pl. Törökbálint, Páty, Érd, Budaörs lakosságának ellátásáért lesz felelős.

A nap 24 órájában és a hét minden napján működő létesítmény befejezésének határidejéről és a beruházáshoz szükséges források nagyságáról Balog Zoltán szerint még korai beszélni - a 100 milliárdot forintot biztosan meghaladja.

Cserháti Péter, Budapest egészségügyi ellátásának átalakításáért felelős miniszteri megbízott a továbbiakban is irányítja az Egészséges Budapest program koncepció megvalósítását, a csomagból azonban kikerült a zöldmezős dél-budai beruházás - mondta Balog. Ezt azzal indokolta, hogy a program másik két centruma már működő kórházak továbbfejlesztésével valósul meg, a meglévő kórházak vezetői pedig személyesen felelősek a centrum kialakításáért. A dél-budai központnak azonban -  zöldmezős beruházásként - nincs ilyen vezetője, a feladat nagysága miatt azonban erre szükség van. Bedros Róbertre, az újbudai Szent Imre kórház főigazgatójára pedig többek között azért esett a választás, mert fontos, hogy a Szent Imre és az új dél-budai centrum összehangoltan működjön - tette hozzá Balog.

Bedros Róbertről részteles portrét olvashat az Indexen - ebben szó van szakmai előmeneteléről, politikai kapcsolatairól és az általa vezetett Szent Imre kórházban történt tömeges felmondásokról - a szerk.

Orbánt tájékoztatja

A miniszterelnöki megbízott feladata Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatása a dél-budai kórházberuházás állásáról, emellett ellátja a fejlesztéssel összefüggő koordinációs és egyeztetési feladatokat. Bedros Róbert a miniszterelnöknek tartozik beszámolással, azonban mind Bedros Róbert, mind Cserháti Péter munkájának irányításáért az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán a felelős - tisztázta a hierarchiát a miniszter, hozzátéve: a kormány felé az ügyet ő képviseli.

Arra a kérdésre, hogy az új centrumot a Semmelweis Egyetem működteti-e majd - mint az a Magyar Időkben korábban megjelent - Balog azt mondta, a feladatokat és a működtetés feltételeit a miniszterelnöki megbízott alakítja majd ki, a működési konstrukció egy későbbi egyeztetési eredménye, a beruházó mindenesetre maga az állam - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy fogalma sincs honnan származnak a Semmelweis Egyetem beruházásban betöltött szerepével kapcsolatos hírek.

Az új centrum tervezése idén elindul, erre 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre, a tervezésért továbbra is Noll Tamás, az Építészkamara korábbi elnöke a felelős.

A Dobogó közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről szóló kérdést szintén túl korainak tartotta a miniszter, állítása szerint mire kész lesz a kórház, a megközelítése is rendeződik, ennek részleteiről azonban csak akkor tudnak nyilatkozni, ha odajut a beruházás és eldőlnek a szakmai viták, "most minek ébresszük föl az alvó kutyákat" - fogalmazott Balog.

A Szent Imrének is jobb lesz

Bedros Róbert miniszterelnöki megbízott arról beszélt, fontos, hogy az új centrum megfelelően integrálódjon a főváros egészségügyi programjába és a gyógyítás mellett kivegye a részét az oktatásból, képzésből és a tudományos tevékenységből is. Mint mondta, bízik benne, hogy a budai oldal gyermekellátását is megoldja a fejlesztés, amelyben a tervek szerint 200 ágyas baba-mama centrum is helyet kap.

Arra a felvetésre reagálva, hogy az új kórház miért nem a Szent Imre telephelyén valósul meg Bedros azt mondta, a zöldmezős beruházással könnyebb olyan létesítményt építeni, amelyik a 21. századi követelményeknek megfelel. Álláspontja szerint a beruházási program eredményeként a Szent Imre helyzete is javul, az ellátás színvonala emelkedik, funkciói pedig bővülhetnek, például az itt megtalálható gyógyvíz hasznosításával.

(A kórházépítésre megvásárolt telekről szóló cikkünket  itt olvashatja.)

HOZZÁSZÓLÁSOK