Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyszerre fedezte fel magának az egészségtelennek minősített élelmiszereket az adóbevételekre vadászó kormány és a statisztikai hivatal. A KSH ugyanis az idei infláció kiszámításához használt fogyasztói kosárba bevette többek közt az ízesített söröket, a burgonyachipseket, az alkoholos üdítők közül pedig a Bacardi Breezer márkájúakat, részben lefedve a népegészségügyi termékadó által érintett termékek körét. Ezt megelőzően − gasztronómiai szempontból − jobb volt a kép: tavaly a csirkemellfilé és az extra szűz olívaolaj debütált, tavalyelőtt pedig a bélszín és a lazac. Összesen 23 újonc érkezett a reprezentánsok listájára, 12 terméket, illetve szolgáltatást pedig lehúztak a hivatal szakértői. Egy évvel korábban 25−19 volt ez az arány.

A változásokat részben a fogyasztási szokások átrendeződése, részben pedig az uniós összehasonlíthatósági követelmények érvényesülése indokolja. Utóbbi a magyarázata például annak, hogy az Eurostat javaslatára felvette a KSH a listára a push-up melltartót, illetve az általános folyékony tisztítószert. A fogyasztói szokások változása eredményezhette viszont azt, hogy a sétáló mp3-lejátszók és a PNA-k helyét átvették az okos telefonok és az e-book olvasók, a péntek délutáni mozijegyet pedig a 3D-filmekre szóló belépők ütötték ki. Megváltoztak az utcán evési szokásaink is: a kosárban a meleg szendvicset a gyros váltja fel az idén.

A kisgyermekek által kedvelt műanyag kismotor népszerűsége viszont töretlen, ez a játék 2008 óta része a fogyasztói kosárnak. A csaknem ezer elemből álló reprezentánslista változásánál nagyobb hatása van a fogyasztói árindexre, hogy módosul az egyes nagy kategóriák súlya is a kosárban. Ezen a területen a felülvizsgálat szintén évenként történik, a tárgyévet két évvel megelőző esztendő lakossági fogyasztása alapján. A súlyok így 2012-ben a 2010-es fogyasztási szerkezetnek megfelelőek.

A végleges súlyokról ugyan egyelőre nincs döntés, elképzelhető, hogy tovább csökken a tartós fogyasztási cikkek aránya, hiszen a gyengélkedő újautó-piacon már 70 százalék körüli a céges vevők aránya, de nem pörög túlzottan a háztartási gépek forgalma sem. Mindezzel párhuzamosan szintén folytatódhat az élelmiszerek és a háztartási energia súlyának növekedése.