BUX
39279

Mire készül a kormány ősszel?

Akár már szeptemberben a parlament elé kerülhet a választójogi és az önkormányzati törvény - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint sok sarkalatos törvényt fog tárgyalni a parlament, erős lesz az őszi ülésszak nyitánya.

Inforádió, 2011. augusztus 31. szerda, 18:19

A munka dandárja őszre maradt: sok sarkalatos törvényt fog tárgyalni a parlament, erős lesz az őszi ülésszak nyitánya - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor, aki hozzátette: többek között a választójogi, az önkormányzati és a köznevelési törvényről vitáznak majd a képviselők. Ezek alapvető világnézeti és politikai kérdések, ebből adódóan komoly politikai vitára számítok - emelte ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a választópolgárok lát fogják, hogy a pártok milyen választási lehetőségeket kínálnak.

Közgazdászokkal tanácskozik Orbán
A miniszterelnök holnap délelőtt 10 órától közgazdászokkal tanácskozik a Parlamentben - derül ki a miniszterelnök sajtóstábjának közleményéből. A dokumentum szerint a megbeszélés után a helyszínen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője tart sajtótájékoztatót. Amint arról beszámoltuk, a kormány szerdai ülésen tárgyalta a 2012-es költségvetést. A kabinet közölte, tartja a GDP-arányos 2,5 százalékos hiánycélt.

Az a szándékunk, hogy az új törvények hatályba lépése előtt elegendő felkészülési idő álljon rendelkezésre. Az említett törvények főként január 1-jétől lépnek hatályba, és ez azt jelenti, hogy szeptemberben és októberben már a parlament elé kerülnek - hangoztatta a tárcavezető. Az igazságszolgáltatás reformjáról azt mondta: a technikai szöveg már kész, a politikai döntésekre várnak. Nyitott kérdéseket hagytunk, amelyek politikai mérlegelést igényelnek. Ezekről a jövő héten megszületnek a döntések - mondta Navracsics Tibor.