BUX
40131

Mire készül az Országgyűlés?

A házelnök javaslata alapján elfogadott új munkarenddel folytatja munkáját hétfőn az Országgyűlés. Ez alapján két hétre fogadják el a napirendet, szavazások és viták azonban csak az első héten lesznek. A képviselők kedden harminc évre titkosíthatják a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét.

MTI, 2015. március 1. vasárnap, 18:45

A Ház az első héten hétfőtől csütörtökig ülésezik. Az első ülésnap 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló - a házszabálytól történő eltéréssel - kétperces beszédben mutathatja be a bolgár tavaszváró hagyományt.

Ezt követően az interpellációkkal, valamint az azonnali kérdések és válaszok órájával folytatódik az ülés, majd a második ülésnapon elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseit és összegző módosító javaslatit tárgyalhatják.

A parlament a kedden reggel 9 órakor kezdődő ülés elején fogadhatja el egyebek mellett a kormány azon javaslatát, amely harminc évig nem kezelné megismerhető közérdekű adatként a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét.

Döntés várható továbbá a jövedéki biztosíték mértékének újbóli módosításáról, valamint elfogadhatnak a földgázellátást érintő változtatásokat is. A keddi ülésnap hátralévő részében vitát tarthatnak a Miniszterelnökséget vezető Lázár János 2016-os "kis népszámlálásra" vonatkozó javaslatáról, továbbá a Városliget fejlesztéséről is.

Szerdán és csütörtökön összesen tizenkét nemzetközi szerződés kihirdetését tárgyalhatják a képviselők, így szó lesz például az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról is.

A második héten kizárólag hétfőn tart ülést az Országgyűlés. A délelőtt 11 órakor kezdődő ülésen az új munkarend alapján nem lesz szükség határozatképesség biztosítására, a napirenden ugyanis csak kérdések és azonnali kérdések szerepelnek.