BUX
37486

Mit csinál egy átlagos napon a rendőrség? Hát ezt!

Az elmúlt 24 órában sem unatkoztak a rend őrei, akik honlapjukon összesítették, hogy mivel töltötték ezt az időszakot.

Dzindzisz Sztefan, 2017. szeptember 21. csütörtök, 07:32

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 51 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 9 súlyos és 41 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 166 személyt fogott el, közülük 48 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 94 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 246 személyt állítottak elő, köztük 149 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 84 esetben foganatosítottak. (Illetékteleneknek szereztek jogosítványt - lebuktak.)

Magyarország területén 2017. szeptember 20-án 0 óra és 2017. szeptember 20-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 29 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 33 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.