További kormányzati intézkedések nélkül 2012-ben 3,1 százalékos GDP-arányos eredményszemléletű (ESA) hiány alakulhat ki a kormányzati szektorban, ha viszont a 200 milliárd forint összegű − az országvédelmi és a kamatkockázati − tartalékot véglegesen törli a kabinet, akkor teljesíthető a 2,5 százalékos hiánycél − állapította meg Varga Lóránt, az MNB államháztartási elemzését készítő csapat vezetője. A jegybank szakértői a jelenlegihez igen közeli euró/forint árfolyammal számoltak, szemben a 2012-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő 268 forintos euróval. Az NGM által beterjesztett  törvényjavaslat sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló hatályos törvénynek, ám teljesíti a 2012-ben hatályba lépő alaptörvényben foglalt adósságszabályt.

A MNB elemzése több kockázati elemet azonosított 2012-ben. Egyrészt a költségvetési szervekre és fejezetekre vonatkozó nettó kiadási előirányzat teljesítéséhez a jegybank számításai szerint az általános tartalék teljes felhasználása mellett további mintegy 60 milliárd forint megtakarítást is el kell érni a már amúgy is feszültségekkel terhelt 2011-es bázishoz képest. Másrészt jelenleg azzal számol az MNB, hogy a 2011-es vesztesége miatt 12 milliárd forint veszteségtérítés terheli a 2012-es büdzsét, ez azonban a devizahitelek végtörlesztéséhez kapcsolódó devizapiaci beavatkozás függvényében változhat. Harmadrészt jelentős kockázatot látnak az önkormányzatok egyenlegénél is: amennyiben a szektor alkalmazkodási képessége gyengébb a feltételezettnél vagy a finanszírozási forrásaik kevésbé lesznek korlátosak, akkor elszállhat az alrendszer hiánya.

 

A kormányzati szektor ESA-egyenlege (a GDP százalékában)
201020112012
(tény)(MNB-prognózis)(előirányzat)(MNB-prognózis)
Központi alrendszer−3,3−5,1−2,0−2,8
Önkormányzatok−0,9−0,4−0,5−0,3
Áht pénzforgalmi (GFS)−4,2−5,5−2,5−3,1
GFS−ESA különbözet−0,059,60,00,1
Kormányzati szektor ESA−4,34,1−2,5−3,1
Forrás: MNB