BUX
38657

MNB: nőtt a fizetési mérleg többlet az első negyedévben

A fizetési mérleg többlete 984 millió euró volt az idei első negyedévben, több mint duplája az egy évvel korábbi 463 milliónak és jelentősen meghaladta a tavaly negyedik negyedévi 710 millió eurót is. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege, az ország úgynevezett nettó finanszírozási képessége 2014 első negyedévében kiigazítatlanul 1,554 milliárd euró volt, a szezonális hatások kiszűrésével pedig 1,861 milliárd eurót tett, ami a GDP 7,6 százalékával egyenlő - jelentette kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MTI-Eco, 2014. június 24. kedd, 09:30

Az MNB bejelentette, hogy az első negyedévre vonatkozó kedden közölt adatok első alkalommal az új nemzetközi szabványnak (Balance of Payments and International Investment Position Manual 6th - BPM6) megfelelő módszertani követelmények szerinti tartalommal jelentek meg. Az új módszertannak megfelelő revíziót az MNB egyelőre csak a 2013-as évre végezte el. A hosszú idősoroknak a BPM6 módszertan alapján felülvizsgált összehasonlítható adatait szeptemberben jeleníti meg az MNB.

Az áruk és szolgáltatások forgalmából eredő bevételi többlet 331 millióval, 1,989 milliárd euróra nőtt. Az áruforgalom kiviteli többlete 1158 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 811 és a 2013 negyedik negyedévi 904 millióról. Az exportjövedelmek a negyedik negyedévi 18,836 milliárdról árnyalatnyi 29 millióval nőttek, az importkiadások viszont 224 millióval 17,707 milliárdra csökkentek.

A szolgáltatások 831 millió euró többletet hoztak az első negyedévben az idegenforgalmat is tartalmazó exportjövedelem 3,849 milliárdra apadt az előző negyedévi 4,230 milliárdról, de meghaladta az egy évvel korábbi 3,749 milliárdot.

A jövedelem soron jelentkező deficit 60 millió euróval, 775 millióra csökkent az egy évvel korábbihoz képest és még jobban elmaradt a negyedik negyedévi 1171 milliótól. A működőtőke befektetések alapján 751 millió euró jövedelem illette meg a külföldi befektetőket, kevesebb az egy évvel korábbi 831, és a negyedik negyedévi 1212 milliónál. A profitból Magyarországon újrabefektetett jövedelem viszont az egy évvel korábbi 413 millióról 669 millióra nőtt, bár nem érte el az előző negyedévi 1,381 milliárdot.

A jövedelem soron egyéb elsődleges jövedelemként feltüntetett 314 millió eurót az MNB teljes egészében az Európai Unióból eredezteti, így a tőkemérlegen befolyt 552 millióval és az új módszertanban a korábbi viszonzatlan folyó átutalások helyett másodlagos jövedelmek egyenlegére átkeresztelt soron jegyzett 12 millióval együtt 878 millió euró folyt be az unióból az első negyedévben.

A pénzügyi mérlegben a közvetlen befektetések egyenlege 636 millió euró nettó tartozást mutat az első negyedévben. A külföldiek magyarországi befektetései 1,232 millió euróval nőttek, amiből 312 milliót tett ki az átfolyó tőke és eszközportfolió átrendezés, míg a magyarok külföldi befektetései 596 millió euróval emelkedtek, szintén beleértve 312 millió átfolyó tőkét és portfolió átrendezést. A portfolió befektetések eredményeként Magyarország tartozásai nettó 903 millió euróval nőttek, ami 104 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. A külföldiek 1,180 milliárd eurónyi hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt vásároltak és 115 millió befektetési jegyet adtak el.

Jelentésében az MNB megjegyzi, hogy a módszertani változások jelentős része átsorolást jelent a fizetési mérleg egyes elemei között. Az ország külső pénzügyi pozíciójának alakulását jelző finanszírozási képesség szintjére csak a fizetési mérleg statisztikában eddig el nem számolt áru és szolgáltatás kereskedelem van hatással, amivel erősödik az összhang a nemzeti számlákkal, amelyek statisztikáiba ezek a tételek már korábban bekerültek.