Módosította a figyelmeztetési szinteket az OMSZ

Másodfokúra mérsékelte a sok eső miatt kiadott legmagasabb fokú figyelmeztetéseket hétfő délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. október 23. hétfő, 12:48

Korábban Budapestre, Pest és Fejér megyére harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a nap folyamán várható sok eső miatt. Ezt mérsékelték, két észak-nyugati megyében pedig visszavonták a korábban kiadott figyelmeztetést.

Jelenleg a fővárosban, Pest megyében, továbbá Baranya, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna megyében van érvényben másodfokú, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés.

Hétfőn napközben további 10-20 milliméter, a Dunántúl középső és keleti részén, illetve északon helyenként 20-30 milliméter körüli csapadék várható. Ennek megfelelően a nyugati, északnyugati, illetve a délkeleti országrészt leszámítva a csapadék összmennyisége helyenként elérheti 70-80 millimétert is.

A nap második felétől már jellemzően csökken a csapadék intenzitása, majd hétfő késő estére szinte mindenhol megszűnik az intenzív csapadék.

Emellett az erős szél miatt továbbra is elsőfokú figyelmeztetések, illetve riasztások vannak érvényben Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye területén.

A Dunántúlon a legerősebb széllökések kedd délutánig több helyen meghaladják a 60-70 kilométer/órát. Főként a Balatonnál, illetve a hegyvidéki területeken 80 kilométer/óra fölötti széllökések is várhatók. Hétfő estétől északkeleten is (főként Zemplén, Bodrogköz, az Alföld északi pereme) számítani lehet viharos széllökésekre. Hétfőn inkább a Dunántúl középső és keleti részén, kedden a

Nyugat-Dunántúlon lehet sok helyen viharos szélre számítani. Kedd délutántól mindenhol veszít erejéből a szél - írta a meteorológiai szolgálat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2017.10.23 14:55

A führer beszélni akar az időjósok meg pirosan riasztanak. Még ilyent! Akkor már legyen inkább csak narancs a riasztás aztán majd az idő vagy tudomásul veszi vagy nem :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html