A munkaerőpiac modernizálása, a szolgáltatások liberalizálása, Európa reformjának támogatása − csak néhány azokból a pontokból, amelyeket Mario Monti, a múlt pénteken lemondott olasz miniszterelnök sorolt fel vasárnap további szerepvállalása feltételeként. A 13 hónapig regnáló szakértői kormány távozása miatt az esedékesnél mintegy két hónappal korábban, február 24−25-én lesznek a parlamenti választások − derült ki már Monti évzáró sajtótájékoztatója előtt, megszólalásáig azonban nem lehetett tudni, hogy a piacok, illetve az uniós vezetők által Olaszország megmentőjeként ünnepelt szakember beszáll-e a közvetlen politikai harcba.

Hosszúra nyúlt értékelésében Monti végül nem zárta ki, hogy újra kormányfő legyen − ám csak a saját programja alapján. Szerinte Olaszországnak széles parlamenti többségre van szüksége ahhoz, hogy folytassa a reformokat, túlmutatva a jobb- és baloldali megosztottságon. Ez a többség a kis centrista erőkből most születő új párt, valamint a jelenlegi legnépszerűbb párt, a baloldali Demokratikus Párt (PD) szövetségéből jöhetne létre − Silvio Berlusconi felajánlását, hogy őhelyette Monti álljon a jobboldal élére, elhárította az ügyvezető kormányfő. Karácsonykor viszont az összes politikai vezetőnek megköszönte a támogatást, majd Twitter-bejegyzésében nyomatékosította: együtt megmentettük Olaszországot a katasztrófától, most meg kell újítani a politikát is − nem elég csak panaszkodni.

Olaszországban listás szavazás van, a pártok a választás után is ráérnek megmondani, kit akarnak kormányfőnek, így Monti nyugodtan felelhette egy újságírói kérdésre, hogy "fontolóra venné", ha valamelyik erő majd felkérné kormányalakításra, elfogadva ezzel az ő programját. A neten már olvasható elgondolások jó része évek óta visszaköszön az olasz reformtervekben: radikálisan egyszerűsíteni kell a munkajogi szabályozást, helyi szintekre levinni a munkáltatói-munkavállalói egyeztetéseket, a foglalkoztatás és a növekedés érdekében liberalizálni minél több védett szektort, csökkenteni a vállalatokra és a munkavállalókra nehezedő fiskális nyomást és ezzel együtt a kiadásokat is.

A nem gazdasági pontok között szerepel például annak a felszámolása, hogy "személyre szabott" törvényeket hozzanak (ez oldalvágás Berlusconinak is), a közigazgatási rendszer karcsúsítása és nem utolsósorban az Európai Unió reformja oly módon, hogy az ne jelentsen "életveszélyes és illúziókat kergető" visszalépést az időben.