A kormány 2012-ben elfogadta a Nemzeti lovas programot, amely az ágazat komplex fejlesztését tűzte ki céljául, beleértve a lótenyésztést, a lovassportot, a lovas turizmust, a lovas oktatást, a lovas terápiát és az ehhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket - mondta a Kocsi János Fogathajtó Emlékverseny megnyitóján Czerván György.

Az FM a kormány döntését követően minden anyagi és szakmai segítséget megadott és megad ma is annak érdekében, hogy minél több, a lovas program szellemiségének megfelelő létesítmény jöhessen létre. Emlékeztetett arra, hogy Tápiószentmártonon született a híres csodakanca, Kincsem, amely 54 versenyen indult és abból 54-et meg is nyert. Hozzátette, hogy Kocsi Jánost is valószínűleg Kincsem és tulajdonosainak, a Blaskovich-oknak a lótenyésztő szenvedélye ösztönözte, amikor megalapította Tápiószentmártonban a Kincsem Lovasparkot. (Sosem lesz vége? Még mindig folyik a pénz a vizes vébé miatt.)

Kocsi János a Tápiószentmártonnal szomszédos Nagykáta egykori polgármestere, a Fogathajtó Szakág elnöke, a Kincsem Lovaspark tulajdonosa, és az 1999. évi kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság rendezője volt, a fogatsport elkötelezett támogatója, 2014-ben hunyt el - írja az MTI.