Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál szerint már 2017-es költségvetési törvényjavaslatba beépítettek egy 5 milliárd forintos tételt a budai vasúti közlekedés fejlesztésére, ebből azonban csak annyi derült ki, hogy legfontosabb része a kelenföldi állomás átalakítása lenne.

A napokban azonban már felkerültek a parlament oldalára a jövő évi költségvetési tervezethez kapcsolódó fejezeti indoklások is, amelyben ez szerepel: "az előirányzat felhasználása Kelenföld állomás kapacitásbővítő beruházásainak, valamint a Déli üzemi pályaudvar vasúthálózatról történő leválasztása és a terület új vagyonkezelő részére történő átadása előkészítésének kivitelezési munkálataira történik."

Mindezt pedig úgy döntötték el, hogy a márciusban megjelent kormányrendelet alapján júliusra készülnek el a hatásvizsgálatok, a terület hasznosítására vonatkozó ötletpályázat kiírása, lebonyolítása és csak szeptember a határideje annak, hogy a teljes koncepció a kormány elé kerüljön - írja az Mfor.hu.