Elsősegélynyújtási oktatás, épülethigiéniai és tárgyalástechnikai kurzusok mellett többek között olyan előadásokra szerződött külsős cégekkel a Belügyminisztérium, mint a "Híd a generációk között", "Stressz nélkül a munkahelyen", vagy éppen a "Relaxálás egyszerűen". A tárca által kedden a kormány honlapján közzétett 5 millió forint nettó értéket meghaladó új szerződéseinek összértéke mintegy 2,11 milliárd forint volt.

Az oktatócégek közül a legtöbbet, 1,09 milliárd forintot a Magiszter Menedzser Kft-nek fizetnek. A vállalkozás cserébe 22 darab tanfolyamot szervez a számukra például kihallgatási ismeretekről és vezetői teendőkről. Hasonló tréneri és coaching feladatokra, valamint bűnügyi kurzusukra szerződtek 89,9 millió forintért a Human Score Consulting Kft-vel, 647,99 millió forintért a Vezetőképző Akadémia Kft-vel, 305,99 millió forintért a Consact Kft-vel és 341,99 forintért a Matrix CBS Kft-vel.

A BM dolgozóit idén és jövőre összesen 232 millió forintért biztosították a Groupama Biztosítónál. Meglepő tétel, hogy a postázási feladatokra nem egy csomagküldő cégnek, hanem a Készenléti Rendőrségnek fizetnek 6,3 millió forintot, míg személyszállításra a Taxi4-nek mintegy 7,7 millió forintot költenek.

Közel két és fél milliárd forint összértékű pályázatot nyert el a Humansoft a "Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR)" tárgyú uniós forrásból támogatott projektre. A cég az elmúlt években jól szerepelt a közbeszerzéseken: háromszor is beszállítóként dolgoztak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak, rajtuk kívül többek között a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak, a Magyar Export-Import Bank Zrt-nek, vagy éppen a Diákhitel Központ Zrt-nek.

Amellett, hogy a kormány jogi határzárat állított a határra - erről részletesen ebben a cikkben írtunk -, a BM szerződést kötött az Artemisszió Alapítvánnyal is Interkulturális kompetenciafejlesztésre 18 millió forintért. Továbbá a már említett Vezetőképző Akadémia Kft-vel egy "Migránsok, menekültek, bevándorlók" című kurzusra.