BUX
39098

Nagy a baj a rákdiagnosztikában - betegek ezrei nem jutnak el a szükséges vizsgálatokra

Nyár közepén megváltozott a PET/CT beutalási rendje, az új elektronikus rendszer azonban nehézkes és átláthatatlan, ráadásul a vizsgálatokat kérő onkológusokat sem készítették fel megfelelően, ennek eredményeként ma 70 százalékkal kevesebb páciens jut el a rákdiagnosztikában fontos vizsgálatra - értesült a Népszava.

Szepesi Anita, 2017. október 5. csütörtök, 09:14

Míg korábban a beutalókat az egészségügyi szakszemélyzet is megírhatta, az új rendszerben erre csak az orvos jogosult, akinek egy online felületen a beteg teljes kórtörténetét is részleteznie kell. A korábbi egylépcsős vizsgálat háromlépcsőssé vált, a beutalót az onkoteamnek is jóvá kell hagynia, mielőtt a PET/CT-t engedélyező bizottság elé kerül. A folyamat nehézkességének bizonyítéka, hogy az évi 30 ezer közfinanszírozott vizsgálati keretből a pénzügyi év vége előtt néhány héttel még 10 ezer kihasználatlan - olvasható a lapban.

Menet közben gyakran ki sem derül, hogy hol csúszott hiba a folyamatba, milyen dokumentumokat kellene pótolni. A lap tud olyan betegről, aki azért nem jutott el a vizsgálatra, mert az adatainak feltöltése közepette kimaradt az információcsomagból, hogy primer tüdőrákja van, s saját zsebből kellett összeszednie a magán PET/CT-hez szükséges 250 ezer forintot. (Állami finanszírozásban 192 ezer forint a térítési díj.)

A folyamatot részletesen szabályozó miniszteri rendelet még mindig nem készült el, a szakmai kollégium vezetője pedig azt nyilatkozta a lapnak, hogy érthető, ha egy rendszer a bevezetésekor akadozik.