Az Európai Bizottságnak (EB) a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításával kapcsolatos vizsgálata sem a 2007-2013-as források kifizetését, sem pedig a 2014-2020-as pályázati időszak indulását nem befolyásolja - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: az Európai Bizottság azt kérte, hogy a magyar kormány április 15. után ne küldjön számlákat.

Az érintett összeg 350 milliárd forint körül van, az április 15-ét megelőző időszak számláinak kifizetése ugyanakkor zökkenőmentes, ennek köszönhetően mintegy 600 milliárd forint forrás érkezhet a következő hetekben. Hozzátette, hogy a vizsgálati folyamat június végére lezárulhat.

Előzőleg Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős Johannes Hahn EU-biztos szóvivője hétfőn közölte, hogy az Európai Bizottság nem függesztette fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket, de választ vár a magyar hatóságoktól azokra az aggodalmaira, amelyek az uniós források felhasználásának magyarországi átszervezésével kapcsolatosak.

Az államtitkár és a szóvivő azt követően szólalt meg, hogy a 444.hu úgy értesült, meddig az EB nem fogadja el az új magyar pénzosztási rendszert, addig nem fizetik ki a számlákat.

Csepreghy emlékeztetett: a kormány már 2010-ben bejelentette, a 2014-2020-as időszaknak teljesen más fejlesztéspolitikai rendszerrel szeretne nekiindulni, és erről tájékoztatta is az Európai Bizottságot. Az átalakítás első lépését - az operatív programok irányító hatóságai január elsejétől átkerültek a terület programjait kezelő minisztériumokhoz - az EB magyarországi ellenőrző szerve megvizsgálta, és "semmilyen olyan megállapítást nem tett, amely okot adhatna felfüggesztésre" - mondta. Az átalakítás második lépése a közreműködő szervezetek minisztériumba integrálása volt, ennek áttekintését május végéig fejezi be az EB ellenőrző szerve; ezt követően a kormánynak 22 napon belül kell állást foglalnia a jelentéssel kapcsolatban.

Ismertetette: az egyes uniós pályázati projektekből beérkező számlákat első körben a költségvetésből finanszírozzák, a kormány az EB-vel negyedéves elszámolásban van.

"A pályázók ahogy a korábbi időszak vitás ügyeiből, úgy ebből sem érzékelnek semmilyen fennakadást" - fogalmazott Csepreghy Nándor. Hangsúlyozta: a magyar kormány tavaly, év végéig teljes egészében lekötötte a korábbi 2007-2013-as időszakra vonatkozó uniós forrásokat, 9 ezer milliárd forintra kötött szerződést. Az e mögött álló mintegy 63-65 ezer projektet megvalósító pályázók semmilyen fennakadást nem érzékelnek, a költségvetés jelenlegi tartalékai alkalmasak arra, hogy "több hónapon keresztül finanszírozzák a kérdést".

A bizottsággal együtt ez év elején elfogadott kifizetési terv április végéig 110 százalékon teljesült - mondta.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy az EB az egyes tagállamok intézményrendszerének struktúrájába nem szól bele. Minden új időszakot megelőzően - így a 2014-2020-ast is - az Európai Unió átvilágítja azt a rendszert, amelyben az adott tagállam a forrásokat fel szeretné használni. Amíg az erről szóló dokumentumot nem adják ki, addig nem fizetnek ki forrásokat - mondta. Hangsúlyozta: a bizottságnak minden dokumentum rendelkezésre áll arról, hogy a magyarországi forrásfelhasználás teljesen szabályos.

Közölte: a korábban már jelzetteknek megfelelően az új időszak operatív programjait tartalmazó Partnerségi Megállapodás megkötése október közepén várható.

Szavai szerint a kormány hajlandó elfogadni a bizottságnak az intézményrendszerre vonatkozó, szakmai érvekkel alátámasztott átalakítási javaslatát, ha lesz ilyen.

A kifizetésről szóló korábbi sajtóértesüléseket cáfolva azt közölte: a magyar állam az elmúlt hetekben is kapott pénzt, és a következő hetekben még 600 milliárd forintot vár. Az április 15-ét megelőző időszakra vonatkozóan nagyjából 1 milliárd eurónyi számlát küldenek ki a bizottságnak, amit a szóvivő jelzése alapján ki fognak fizetni - válaszolta.