Nagy változás jön a jogosítványoknál 2018-tól! - Megszólalt a miniszter

Csökkenhet jövőre a jogosítvány ára, a tervek szerint ugyanis 2018 közepétől már nem kellene fizetni a KRESZ-vizsgáért - értesült a hvg.hu.
K. Kiss Gergely, 2017. november 23. csütörtök, 07:42

Jól járhatnak azok, akik a jövő évben szeretnék megszerezni a jogosítványt - derült ki az Országgyűlés Kulturális bizottságának meghallgatásán. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere szerdán arról beszélt, 2018. július 1-jétől kezdve ingyenesen lehet majd KRESZ-vizsgát tenni. Hogy pontosan milyen korhatárú fiatalokat érint majd az ingyenes KRESZ-vizsga, azt egyelőre nem tudni, de a miniszter ígérete szerint a hét folyamán minden részletet közölnek majd erről - olvasható a portálon.

Balog szerdán elárulta, a jövő év közepétől vezetnék be a változást, hogy ezzel segítsék a fiatalok jogosítványhoz jutását. A vizsga díja jelenleg 4600 forint. Ennél valamelyest drágább, körülbelül 20-30 ezer forintos tétel a tanfolyamon való részvétel.

Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi árakkal számolva mintegy 1-4 százalékkal kerülhet kevesebbe a jogosítvány attól függően, hogy melyik autós iskolát választjuk. Hogy pontosan mely oktatási helyeken mennyibe kerül, arról itt írtunk bővebben, itt pedig arról, hogy mely autós iskolák a legjobbak most Magyarországon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2017.11.23 12:50

@csaba1002:
Nem a magyar hülye hanem bús nemzeti kormányunk elejétől a végéig. A tököm tele nemzeti faszságokkal!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba1002, 2017.11.23 11:18

Azt az elmebeteg törvényt törölnék már el, amiben tavaly november óta a jogosítvány érvényességét nem az orvosi vizsgálat dátumához kötik, hanem az előző születésnaphoz. Ezzel emberek tömegeit rövidítették meg, nekem közel egy évvel lesz rövidebb a jogosítványom. Indoklás, mert olyan hülye a magyar, hogy a jogsija lejárati dátumát sem képes megjegyezni, a kormány szerint. Eddig mindig kaptam egy figyelmeztető mailt a lejárat előtt, a hivataltól, már ez sem elég?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csakazigazat, 2017.11.23 10:01

@kovnos: -- Ez pontosan így van ! Én csak "pár tízerest " írtam,de tudom, hogy 150 alatt nem ússza meg senki ! És ez csak a személygépjármű ! Na de sokan a segélyekből is tudják ezt fizetni...! Na azoknak azonnal megvonnám a segélyüket ! De miért kell , hogy a jogosítvány megszerzését állandóan propagálják ? Így van elég hülye degenerált az utakon..,még gyalogosan is ! Ja ... és akiknek már meg van a jogosítványuk és a KRESZ. Szabályait nemigen ismerik vagy szándékosan nem akarják betartani, azokkal mi a helyzet ??? Látni, hogy ez is pénzre megy ! Ingyen jogsit meg nem szabadna megengedni, még választási fogásból sem...!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kovnos, 2017.11.23 08:46

Egy alsóhangon 150-200 ezres tanfolyamnál a kresz vizsgadíjának elengedése inkább propaganda szagú, mint valós szándék a könnyítésre.,
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csakazigazat, 2017.11.23 08:42

Látom, ebben az országban alapvető emberi jog lesz az,hogy mindenkinek legyen jogosítványa és a lehető leghamarabb ! Miközben az ország a városok és így Budapest is túlzsúfolt, autóval közlekedni kész tragédia, a levegő szennyezettség katasztrofális ! Ugyan így katasztrofális a gépjárművekkel történő baleseti események is -- nem a statisztika a lényeg -- a súlyos -maradandó sérülések és a halálozások ! De még az is katasztrofális, hogy nagyon sokan úgy kapnak jogosítványt, hogy jóformán írni olvasni is alig tudnak , tele vannak primitívséggel és agresszivitással teljesen alkalmatlanok a gépjármű vezetésére ! Az más kérdés, hogy például akiknek segélyt folyósítanak, hogyan lehet több autójuk is és hogyan tudták kifizetni a jogosítvány " megszerzését " ... , ami alap áron is több tízezer forintos tétel még pótvizsga nélkül is ? És akkor hogyan járhatnak olyan roncs autóval -- agy éppen csodajárgánnyal -- hogy az autón láthatók a szétrohadás-szétesés jelei, hogy van rajta érvényes műszaki vizsga ? Vagy vizsga nélkül, hogy közlekedhet ilyenekkel...??? De nem baj, legyen mindenkinek jogosítványa , ha ez a cél !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html